Menü ≡

Bosznia-Hercegovina: közös síbérlet négy síterepre

2021.01.25. | Szerző: Bata Attila
Múlt hét kedden jelentette be négy boszniai síterep (Jahorina, Bjelašnica, Ravna planina és Vlašić), hogy ezentúl egy közös, 10 napos bérlettel, mind a négy síterep használható mind a belföldi, mind a külföldi síelők részére.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
A tíznapos bérlet nem kötelezően egymás után lesíelendő 10 napot jelent, hanem 10 tetszőleges napot az egész szezonban az említett négy síterepen. A bérlet 350 KM-be (kb. 64 ezer forint) kerül.

Jahorinán, a legjobb síterepen, már november 29-én elkezdődött a szezon és lassan közelítenek a 60. üzemnaphoz. A külföldi síelők nagy része az idei szezonban nem érkezett meg, de a helyiek elég jól pótolják a külföldieket. A síterep szóvivője elmondta, hogy eddig "csak" 7%-kal kevesebb a forgalmuk tavalyhoz képest.
Jahorina múlt héten
Az idén eddig meglehetősen jó hóviszonyokat találunk a két olimpiai síterepen (Jahorina és Bjelašnica). Az új szerződés értelmében a négy síterepen akár 100 kilométernyi alpesi és sífutó pálya közül választhatnak a síelők. A kisebb síterepek kifejezetten örülnek az új bérlettípusnak. Rájuk általában kevesebb figyelem jut, műszakilag kevésbé fejlettek, de egy ideihez hasonló havas szezonban itt is lehet jókat síelni.
2021.01.25. 08:00:22 Garajc
Montenegróban is fergeteges hóviszonyok vannak idén. Mind Durmitor, mind pedig Kolašin kitesz magáért, a helyiek meg ki is élvezik.
2021.01.25. 09:00:21 Bata Attila
Igen, bár volt nekik más gondjuk is. Valaki Kolasin 1450-en elvágott egy kábelt, és kb. 1 hónapig nem volt áram Kolasin 1600-on :).
Most már nagyon jó szezonjuk van.

Nekem a Durmitor nagy kedvenc, bár még csak nyáron túráztam ott. Egy kis fejlesztés ráférne a síterepre.
2021.01.25. 11:00:10 Garajc
Hát egy biztos, most már minden rendben van. Nagyon jó telük van:
https://www.youtube.com/watch?v=oqK...crfoeEjk
https://www.youtube.com/watch?v=TgN...xcqvbBsU
https://www.youtube.com/watch?v=_J7...iX-QfGPg

S az autópályát is gőzerővel építik. Nem lesz semmi, 50 alagúttal, és 95 híddal, viadukttal:
https://www.youtube.com/watch?v=0Sk...uUREcL88
2021.01.25. 19:15:43 Tobzoska
Szerencsétlen bosnyákokat még az ág is húzza. Örömhír, hogy legalább ez az iparág fejlődik náluk.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
SÍELŐK NAPTÁRA » FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »