Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Covid: Krvavec ingyenes síeléssel ünnepli a bírósági ítéletet

2024.03.17. Bata Attila

Hétfőn mindenki ingyen síelhet a szlovéniai síterepen. Az örömre az ad okot, hogy a héten a bíróság igazat adott az üzemeltetőknek, és jogtalannak nyilvánította a síterep pénzbüntetését, amiért a covid alatti tiltott időszakban is nyitva voltak. Az első ezer síelő még ingyen pólót is kap.
Ez a lift az idén épült Krvavecen
Ez a lift az idén épült Krvavecen
Szeretnénk hinni, hogy a covid mizériát már mögöttünk hagytuk. A nyugat-európai síterepek nagy része komoly veszteségeket szenvedett el a szabályozásokat miatt. A síelést a legtöbb országban jelentősen megszigorították, országonként eltérő szabályozásokkal. Szlovéniában egy időben nem üzemelhettek a síterepek, ezt Krvavec nem tartotta be, amiért komoly pénzbüntetést kapott.

Bár még túl közeli emlék, de talán már feledésbe merült, hogy 2020 márciusában a covid miatt a nyugat-európai síterepek sorra zártak be. Abban a szezonban a síelés Szlovéniában már március 18-án véget ért. A következő szezon előtti bizonytalan helyzetben, decemberben, a szlovén sípályák nem üzemelhettek. Ez ellen „lázadt” Krvavec vezetője, aki a tiltás ellenére megnyitott a karácsonyi időszakban.
Ingyenes síelés
Ingyenes síelés
Ennek az lett az „eredménye”, hogy a december 24-i és 25-i nyitva tartásért 4000, a 26-i üzemnapért pedig 8000 eurós büntetést szabtak ki rájuk. Ezen felül a magáért a tilalom megszegéséért 16 ezer eurót fizettek. A síterep vezetőjét személyesen 1600 euróval sújtották. Ezeket a büntetéseket nyilvánította most semmisnek a szlovén bíróság.

Krvavec közleményében köszönetet mond azoknak, akik a tiltott napokon bérletet vásároltak, vagy adományaikkal segítették őket a büntetés után. A köszönetnyilvánítás egyik formája, hogy március 18-án, hétfőn mindenki ingyen síelhet a síterepen. Az első ezer síelő ingyen pólót is kap „túléltük a 2020/2021-es szezont” (#wesurvived2020/2021) felirattal.
Ezt a képet a síterep főnöke készítette ma
Ezt a képet a síterep főnöke készítette ma
A szlovén kormány az idei szezonban komoly összeggel segítette a covid miatt veszteségeket szenvedett síterepeket és szállásadókat. Kilenc helyen, köztük Krvavecen építettek új felvonókat. Jelentős állami támogatást kaptak a szállásadók is, akik felújításokra költhették az összeget.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
AKCIÓK (3)
Ribno Alpine Hotel csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Ribno**** a híres Bledi-tótól kb. 2 km-re, egy gyönyörű fenyves erdő szélén, nyugodt környezetben található. A szállodában összesen 58 szoba és 3 db 4 személyes lakosztály áll rendelkezésre. A wellness részlegben található pezsgőfürdő, finn szauna, infrakabin.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Terme Snovik apartmanok csillagcsillagcsillagcsillag
4 csillagos apartman komplexum, közvetlenül a Terme Snovik gyógyfürdő/aqua park mellett, a Krvavec sítereptől 25 km-re. JÓl felszerelt apartmanok, wellness részleg, WIFI, parkoló.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Krvavec csillagcsillagcsillag
Szlovénia legmagasabban fekvő szállodája, a Hotel Krvavec a krvaveci sícentrum szívében, 1600 méteres magasságban található, három ülőlift találkozásánál. Szolgáltatások: szauna, társalgó, étterem, 400 m²-es terasz.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE