Donovaly: újabb lépés a fedett sípálya megépítésében

2020.06.01. Bata Attila

A szlovákiai Donovalyban már évek óta terveznek egy egész évben üzemelő sícsarnokot, fedett pályákkal. Most a település megadta az engedélyt az építkezésre.
Kép: Donovalley
Kép: Donovalley
Kérd a sielok.hu-t a Google-ben!
Lassan már négy éve annak, hogy először beszámoltunk a település terveiről. Azóta nem történt igazán látványos haladás az ügyben, de ez múlt héten megváltozott. A Donovalley projekt vezetősége bejelentette, hogy az önkormányzat jóváhagyta az övezeti besorolásokat, így engedélyt adott az építkezésre a kijelölt területen.

Az építkezés várhatóan 2022-ben kezdődhet meg. A tervek szerint három pálya, ülő- és húzóliftek, gyakorlópályák, vendéglő, medence és szálloda is épülne a négy és fél hektáron elterülő komplexumban. A megvalósítás költségeit most 60 millió euróra (kb. 20,8 milliárd forint) becsülik.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, egy ilyen beruházás nem történhet meg tiltakozás nélkül. Az internetre feltett petíciót eddig kb. 23 ezren írták alá. A helyi környezetvédelmi minisztérium eddig nem vizsgálódott az ügyben.
Kép: Donovalley
Kép: Donovalley
Kép: Donovalley
Kép: Donovalley
Kép: Donovalley
Kép: Donovalley
Az építkezés tervezett helyszíne
Az építkezés tervezett helyszíne
KOMMENTEK
sirgesa | 2020.06.04. 07:25
Te jó ég ! Ebből Magyarországon felépülhetne 3 focistadion, az átlag 500-as nézőszámhoz.
patkaizsolt | 2020.06.04. 12:38
A klímavátozás miatt lehet ez lesz a jövő.
kissünöcske | 2020.06.12. 21:17
Két hétre sem tudják előre jelezni a várható időjárást, nem 200 évre. Javaslom tanulmányozd a középkori optimumot, nem vagy te Nostradamus!!! https://www.sciencedirect.com/topic...s/earth-and-planetary-sci...

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Residence Hotel csillagcsillagcsillagcsillag
4 csillagos, elegáns szálloda Donovaly Zahradiste oldalától a P1-es kezdő pályától és húzólifttől 300 méterre. Wellness részleggel, gasztronómiai specialitásokkal ideális választás családok, párok, baráti társaságok részére.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Apartments Racek
Az Apartments Racek két apartmanháza Donovalyban, a síliftek közvetlen közelében várja vendégeit. Az 5 apartman egyenként 5–7 fő kényelmes elhelyezésére alkalmas, és önellátásra berendezett. A tágas apartmanokban két hálószoba, nappali, konyha és fürdőszoba biztosítja a kellemes tartózkodást.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Villa Gloria csillagcsillagcsillag
Panzió Donovaly Nová Hola oldalán, 300 méterre a legközelebbi lifttől. Háromféle szobatípus 2-4 fő részére modern berendezéssel, LCD TV-vel és wifi internettel. Reggelivel vagy önellátással foglalható.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
SÍTÁBOROK 2026/2027
SZÁLLÁSAKCIÓK 2026/2027
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
Havazás Előrejelzés
Feliratkozom a hírlevélre