Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Emléktábla avató és kőgyűjtő akció Eplényben

2014.09.30. 2014.10.13. Intersport Síaréna | frissítve: 2014.10.13.

Idén is rendezünk közösségépítő kőgyűjtő akciót a sípályán, az idei azonban egy igazán különleges alkalom lesz. Október 19-én a kőszedéssel egybekötve tartjuk a nemrégiben megalakult magyar sí klaszter névadójának, Chernel Istvánnak emléket állító tábla avatását is a Nordica Síarénában.
Tekintettel a tavalyi óriási sikerre, idén ősszel ismét kőgyűjtő akcióra várjuk a lelkes önkénteseket. A program célja – a sípályák minőségének javítása mellett – a síelő közösség erősítése egy kellemes hangulatú nap eltöltésével a friss levegőn. A segítők számára meleg teát és virslit biztosítunk, valamint sípálya belépőket sorsolunk ki a résztvevők között. Tavaly a két kőgyűjtő akción összesen 234 önkéntes gyűlt össze, fantasztikus eredményeket értünk el, több tonna követ megmozgatva. Bízunk benne, hogy idén hasonlóan sikeres lesz a program.

Ilyen volt tavaly
Ilyen volt tavaly
Az október 19-i kőgyűjtő akciót egy igazán különleges eseménnyel zárjuk. Délután három órakor avatjuk fel a 2014. május 14-én, a Magyar Sportok Házában megalakult a Chernel István Sí és Turizmus Klaszter - rövidebb nevén: Chernel Sí Klaszter - névadójának emléket állító táblát a Nordica Síarénában. Chernel István kiemelkedő személyisége a magyar sísport történetének. 

Az elismert ornitológus norvégiai kutató expedíciója során figyelt fel először a sí használatára. 1893-tól kezdődően több cikket írt a sísport népszerűsítése érdekében, sőt 1897-ben kiadta "A lábszánkózás kézikönyve" című kötetét is. Ez volt az első könyv Magyarországon, mely e kellemes sporttal foglalkozik. Munkássága ily módon úttörőnek számít a síelés történetében, a mozgásforma népszerűsítésében. Érthető tehát, hogy miért Chernel István nevét viseli a szintén úttörő jelentőségű sí klaszter. 

Az emléktábla avatást korabeli síruhák és sífelszerelések bemutatásával teszi színesebbé két mai is aktív síoktató. Az eseményen részt vesz a ma 46 éves Chernel István is, aki a névadó ma élő rokona. Mindemellett a helyszínen megtekinthető lesz a névadó által 1896-ban megjelent "Lábszánkózás kézikönyve" 25 újranyomtatott, számozott példánya, mely a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter megalapítása és Chernel István 150 évvel ez előtti születése alkalmából került kiadásra. 

A klaszter 15 tagszervezet társulásával jött létre idén májusban azzal a céllal, hogy a magyar sízőket a hazai sípályák felé fordítsák, ezáltal a magyarországi síélet fejlődjön. A tagok együttműködnek annak érdekében, hogy téli és nyári turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásaikat a szabadidő sportolók és a versenyzők minél szélesebb köre vehesse igénybe. A Klaszter célja továbbá, hogy ösztönözze a belföldi turizmust a sípályákhoz és a vonzáskörzetükhöz tartozó magyarországi tájak, tájegységek, valamint ismert és kevésbé ismert turisztikai látványosságok megismerésének elősegítésével. Későbbiekben a sí klaszter egyéb, más síterepeken is tervez emléktábla avatást a sísport magyarországi meghonosításában úttörő szerepet adó személyről.

A nap programja a következők szerint alakul:

- Reggel 8 és 9 óra között gyülekező és regisztráció Holle Anyó Éttermében.
- Kilenc órától kőszedés csoportokra bontva, pályatisztítás 14:30-ig – közben ebéd szintén csoportonként.
- Délután 15:00-kor Chernel István emléktábla avatás. 

A rendezvényre szívesen várunk minden érdeklődőt illetve önkéntes síbarátot. Aki úgy gondolja, hogy el tud jönni az akciónkra, kérjük előzetesen jelentkezzen az ebele.balint@siarena.hu email címen. 

Találkozunk Eplényben!   
KOMMENTEK
Robin | 2014.09.30. 22:21
Azt hittem tavaly minden követ összeszedtetek !
TZoli | 2014.10.01. 07:58
Te nem ismered azt a környéket! Tiszta kő az egész.
skioutlet | 2014.10.01. 21:29
Chernel István ornitológiai és a sísport hazai meghonosítása érdekében kifejtett munkásságnak méltó elismerése, hogy születésnek 150. évfordulója alkalmából jövőre Chernel István-emlékév lesz a neves ornitológus emlékére.

Ezt L. Simon László, a Miniszterelnökség politikai államtitkára jelentette be Hermann Ottó gárdonyi szoboravatásán.

Hírforrás:
http://www.hirado.hu/2014/09/27/her...man-otto-szobrot-avattak-...
vénasszonyok nyara | 2014.10.16. 11:39
A megadott mail cím nem működik. lehet e a kőszedésre kutyát (tökéletesen szelíd, barátságos magyar vizsla) hozni?
skioutlet | 2014.10.16. 12:37
2014. október 19-én, vasárnap 13 órától Chernel István Sí és Turisztikai Klaszterünk ülést tart Eplényben.

Chernel István emlékére emléktábla felavatása mellett valószínűleg sor kerül újabb tagok felvételére, a 2014/2015. évi síszezon klaszter programjainak és a következő ülés megvitatására, stb. Az ülésen a részvétel meghívásos.
Síaréna Vibe Park | 2014.10.17. 08:30
Sziasztok!

Kőből soha nincsen hiány a hegyen. :) Tavaly nagyon látványos volt az eredmény, ennek ellenére van még bőven, amit összeszedhetünk.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az akció csak részben szól magáról a kőszedésről. Ez egy közösségépítő program is egyben. Vasárnapra szép idő ígérkezik, jó társaságban és friss levegőn tölthetitek el a napot a gyönyörű Bakonyban.

Természetesen nincsen semmi kifogásunk a szelíd és barátságos kutyák ellen. Nyugodtan hozzátok őket!

Találkozunk vasárnap!

Szállástippek
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.