Az utolsó akadály is elhárult, lassan megkezdődhet egy különleges pálya építése, amely a következő szezonokban jelentősen megváltoztathatja a világkupa versenyek szezonkezdetét.
h i r d e t é s
Az olaszországi Aosta régió is áldását adta a hónap elején, így megépülhet egy igazán érdekes sípálya, amelyet elsősorban a versenyzőknek építenek.
A pálya a svájci Zermatt síterepéről (Gobba di Rollin - 3899 m szintmagasság) indul és az olasz részen ér véget 2814 méter magasan.
Egyrészt a pályahossz is rekord. Természetesen léteznek ennél hosszabb pályák is az Alpokban, de azokon még nem rendeztek világkupa versenyt. Jelenleg a svájci Wengen (Lauberhorn) pályája 4,5 kilométerrel a rekorder, amit túlszárnyalhat az új, majdnem ötkilométeres pálya.
Pirossal az új pálya nyomvonala
Szintén példa nélküli lehet, hogy olyan világkupa versenyt rendezzenek, ahol más országban található a rajt és a cél.
A 7bis nevű pályán jövőre már próbaversenyeket rendeznek, először a 2023-2024-es szezonban szerepelhet a versenynaptárban, annak is a legelején, valamikor novemberben. Az első lesikló versenyeket mindig november végén rendezik Észak-Amerikában. Az új helyszín azt jelentené, hogy már októbertől Európában gyakorolhatnak a leggyorsabb síelők, és hamarabb lehetne lesikló-, illetve szuper-g versenyeket rendezni a söldeni verseny után.
A pálya további részleteire az építkezés alatt visszatérünk.