Érdekes rendezvényt tartottak a szlovéniai Planicán, ahol a világ egyik legnagyobb síugrósánca található. A versenyzőknek a sánc alatti domb aljától indulva kellett felfutniuk, időnként négykézláb felkapaszkodniuk a sánc tetejére, a helyenként 70%-os meredek kaptatón.
h i r d e t é s
Máshol is rendeznek ilyen versenyeket, de a szlovéniai Planicán szeptember 22-én először rendezték meg a Red Bull 400 futóversenyt, amelyben a szám arra utal, hogy a résztvevőknek 400 métert kell futniuk az ugrósánc alatti domb aljától a sánc tetejéig. A szervezők szerint helyenként 70%-nál is meredekebb emelkedőn kellett feljutnia a 110 férfi és 10 női versenyzőnek.
Összefoglaló a versenyről
A versenyen selejtezőt is tartottak, első körben csak a dombon, a sánc aljáig kellett felfutni. Akik ezt a 250 méteres távot a leggyorsabban teljesítették, bejutottak a nagydöntőbe. A döntőben a férfiak között török győzelem született 5 perc 2 másodperces eredménnyel, a nőknél pedig osztrák siker született 6 perc 43 másodperces idővel. Csak összehasonlítás kedvéért, és a pálya komoly nehézségét illusztrálva, a férfi 400 méteres futás világcsúcsa 43.18 mp, ennél több mint 4 perccel kellett több ezen a kemény távon.