Skalka pri Kremnici síterepén egy ötvenkilenc éves szlovák állampolgár vesztette az életét, aki olyan súlyosan bukott, hogy belehalt sérüléseibe. A férfihez szintén mentőhelikoptert hívtak, de az orvosok már nem tudtak rajta segíteni.
Halálos baleset történt a dél-tiroli Schwemmalm síterepén. Egy ötvenöt éves német síelő vesztette életét, amikor a pálya szélén álló ratrakba csúszott bele. A rendőrség tájékoztatása szerint a pálya szélén síelő németet egy másik síelő követte, aki látta és később értesítette a mentőket. Az eddigi vizsgálatok szerint a használaton kívüli ratrakot a szabályoknak megfelelően parkolták le a pálya szélén.
Három dán síelő miatt kellett a Skiamadé területén található Dorfgastein síterepén a hegyimentőket riadóztatni. A három dán az egyik pálya közepén úgy döntött, hogy egy kis pályán kívüli síelésre indul, de helyismeret hiányában hamar eltévedtek. Szerencsére a mobiltelefonjuk segítségével sikerült a hegyimentőknek még időben megtalálniuk őket.
Sokan nem vették komolyan a lavinaveszélyt Ausztriában. A legtöbb esetben csak a szerencsén múlt, hogy nem történt komolyabb baleset. Több szerencsés kimenetelű balesetről érkezett hír Saalbach-Hintergelmm, Dachstein-West, Rußbach, és Faistenau síterepeiről.