A francia síoktatók már nemcsak a külföldiektől, hanem saját maguktól is féltik a pozíciójukat. A külföldi síoktatók ellehetetlenítése mellett a saját, idősebb oktatóikat is diszkriminálták az életkoruk miatt. Húsz idős síoktató nyert pert, mert a síiskolák inkább a fiatalabb kollégáiknak adták az órákat.
h i r d e t é s
Március közepén 20 francia síoktató nyerte meg a perét a francia bíróságon. A síoktatók, akik közül a legfiatalabb is 62 éves, azt sérelmezték, hogy a síiskolák életkor alapján diszkriminálják őket, és a megbízásokat inkább a fiatalabb oktatóknak adják. A bíróság bizonyítottnak látta az életkor alapján történő illegális megkülönböztetést, így a síoktatók szakszervezetét (SNMSF) 10.000 eurós (fejenkénti 500 eurós) kártérítésre ítélte.
Ezzel még a dolog valószínűleg nem ér véget, hiszen az idős síoktatók újabb pert indíthatnak, ezúttal a diszkrimináció miatt elmaradt bevételeik miatt, vagyis az idei szezonban jóval kevesebb esélyük volt órát adni, mint az előző években.
Az SNMSF véleménye szerint a bíróság döntése azt sugallja, hogy ebben a szakmában nincs korhatár, és az ESF iskolában a síoktatók addig maradhatnak állományban, amíg kedvük tartja.
Az ESF, a közel francia 250 síiskolát tömörítő szövetség, mindent megtesz azért, hogy külföldi síoktatóknak minél nehezebb legyen munkát vállalniuk a helyi iskolákban. Az idei szezon ismét bővelkedett konfliktusokban, természetesen ismét elsősorban a brit oktatókat próbálják kiszorítani a francia hegyekből.
Novemberben a francia síoktatók bemutató körutat terveztek Nagy-Britanniában a francia síterepek népszerűsítésére, de a rendezvényt le kellett mondani a heves brit tiltakozások miatt, mivel az ESF egy héttel az esemény előtt "véletlenül" beperelte az egyik angol utazási irodát az un. sí-hoszting szolgáltatás miatt. Az angol irodák és vendégek egyik bevett szolgáltatásáról van szó, amely lényegében síelős idegenvezetést jelent, a síterep bemutatása azoknak, akik még nem jártak ott. A síterepre érkező vendégeknek az első napon egy vezető segítségével megmutatják a síterep pályáit, vendéglőit és egyéb érdekességeit. Az egyik brit iroda idegenvezetőjét rendőrök vitték el a pályáról a vendégei szeme láttára.
Az eset egységes fellépésre késztette a brit utazási irodákat, de hiába, a francia bíróság februárban igazat adott az ESF-nek, és a brit utazási irodát még 26.000 euróra is megbüntette. Az ESF elérte, hogy ezt az oktatástól távol álló tevékenységet is csak érvényes síoktatói papírokkal lehessen végezni. Franciaország a szinte teljesíthetetlen Eurotesztet követeli meg a síoktatóitól, papíron a hazaiaktól is, de gyakorlatban csak a külföldiekre küldik rá a rendőröket.
Legutóbb, a múlt héten egy tíz éve Franciaországban dolgozó brit oktatót vittek el a rendőrök a pályáról, és zárták egy éjszakára börtönbe, mivel nem tudta felmutatni a szükséges papírokat. A francia törvények szerint akár három hónapos börtönbüntetést is kaphatna. Ez valószínűleg nem következik be, mert szakértők szerint akkor az angolok Brüsszel elé vinnék az ügyet. Az uniós bíróság előtt a franciák pedig nagy eséllyel veszítenének, és félnek attól, hogy egy ilyen kudarc precedensértékű ítéletet teremtene.
A franciák által egyoldalúan megkövetelt Eurotesztet sokan támadják a hegyimentői képességekhez mért lavinaismeretek, de még inkább az aktív versenyzők részére is nehezen teljesíthető óriás-műlesikló feladat miatt. A síoktatóknak egy alpesi versenyző szintjén kell teljesíteniük egy óriás-műlesikló pályát. A teszt elején egy nemzetközileg elfogadott versenyző csúszása alapján felállítanak egy alapidőt, és ehhez közel kell beérniük a jelölteknek.
A február végi skót teszt a síterep helyzetjelentésének hátterében
Február végén, remek időjárási körülmények között, a skót CairnGorm síterepén rendeztek a britek egy ilyen tesztet. Az alapidőt a brit olimpikon Alain Baxter és további egykori síelők állították fel, amelyet a jelenlévő 21 oktató közül senki sem tudott teljesíteni. Senki sem tudott az alapidőhöz képest megszabott 18%-os határon belül teljesíteni.
Az angol sajtóban és az angol síelős fórumokon felerősödtek a franciaellenes hangok, sokan megkérdőjelezik a francia síoktatók képességeit, vagy a francia síterepek bojkottjára szólítanak fel. A Franciaországba érkező külföldi síelők között a britek aránya a legmagasabb, néhány síterepen és bizonyos időszakokban, brit becslések szerint, az adott síterep teljes vendégkörének a 30-40%-át is elérhetik. A dolog másik oldala, hogy tavaly Franciaországban adták el a legtöbb bérletet a világon, javarészt a hazai síelőknek köszönhetően. A francia bérletek 75%-át a hazaiak veszik meg, az Alpok egyik országa sem dicsekedhet ilyen stabil, nagy létszámú, hazai vendégkörrel.
Lassan összerakodik egy valamiféle mozaikkép válasz arra kérdésre vonatkozóan, hogy melyek azok az összetevők ami miatt a Snowattack 2014 a Tátrában lesz - nagy valószínűséggel.
Én örülök ennek a lehetséges változásnak. Közelebb van és otthon is érezhetem magam.
Én örülök ennek a lehetséges változásnak. Közelebb van és otthon is érezhetem magam.