Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Tavaly Franciaországban síeltek a legtöbben

2012.09.10. Bata Attila

Évről-évre ugyanaz a három ország áll a statisztikák élén, csak néha a sorrend más. Az előző szezonban a katasztrofális amerikai szezonnak köszönhetően ismét Franciaországban adták el a legtöbb síbérletet. A harmadik helyen az osztrákok állnak.
Val Thorens - 3 Völgy - Franciaország legnagyobb síterepe
Val Thorens - 3 Völgy - Franciaország legnagyobb síterepe
A síelős hatalmak versenyében a tavalyi év katasztrófa volt az Egyesült Államok részére. Az ország nagy részén komoly gondok voltak az időjárással, ennek is köszönhetően a tavalyi szezonban 16 százalékkal kevesebb bérletet adtak el az USA-ban, mint korábban. Ez a tél országos amerikai átlagban hihetetlenül rosszul sikerült, húsz éve nem adtak el ilyen kevés bérletet.

A statisztika un. bérletnapokkal számol, vagyis egy napijegy 1 napnak, egy hatnapos bérlet pedig hat napnak számít, így jött ki tavalyi szezon végén 50,9 millió bérletnap az USA-ban. Az amerikaiak után az osztrákok végeztek 50 millióval a harmadik helyen, ahol a keleti részek gyengébb szezonja miatt 2 százalékkal csökkentek az eladások.

Az amerikaiak visszaesésének a franciák örülhettek, hiszen náluk 3 százalékkal emelkedtek az eladások, ezzel elérték az 55,3 milliós számot és a lista első helyét. A franciák szerencséje, hogy már az előszezontól kezdve remek volt a hó a legnagyobb, legtöbb vendéget fogadó terepeiken, amelyek végül nagyon jó szezont zártak.

Azt lehet mondani, hogy a franciák örülnek is meg nem is. Az tény, hogy elsők lettek, de a tavalyi eredmény még mindig az előző négy szezon átlaga alatt marad, és messze elmarad a 2008/2009-es szezon rekordjától, amikor 58 millió bérletnapot adtak el. Abban a szezonban voltak legutóbb elsők a franciák.

Franciaország, ahogy mi szeretjük és néhány adat megszállottaknak :)
Másik dolog, amiért egy kissé csalódottak a franciák, hogy egyik síterep sem ért el 3 millió feletti eredményt, bár ebben közrejátszott a gazdasági válság és a szerencsétlen időpontra esett francia iskolaszünet. A szokásos tavaszi szünet, az idén már szinte szezonon kívülre esett, így ebben az időszakban jelentős, 50 %-os csökkenés történt. Amiben a franciák verhetetlenek a többi országhoz képest, hogy meg tudják tartani saját állampolgáraikat. A hazai síelők továbbra is a legfontosabb vendégek, hiszen a bevételek 75 százaléka tőlük származott.

A síszezon fontosságát jelzi, hogy a szezonban 10 millió turista érkezett a hegyekbe, közülük legalább 7 millió csatolt valamilyen sporteszközt. A síterepeket adják a francia turisztikai bevételek 15 %-át, a szállásbevételek 18 %-át, vagy a vendéglői bevételek 10 %-át.

A 236 síterep nagy része remek szezont zárt Franciaországban, bár voltak régiók, ahol kevesebb hó esett. Magyar szempontból sajnos idetartozik a déli rész, Alpes Maritimes és Alpes de Haute Provence. A világon egyedülálló módon a francia lifttársaságok saját befizetéseikkel egy szolidaritási alapot hoztak létre, amelyből kisegítik a rossz szezont zárt síterepeket. Ebből az alapból 30 francia síterep kapott kompenzációt a rosszul sikerült tavalyi szezon után.

KOMMENTEK
zééé | 2012.09.10. 14:19
Talán nem témába vágó, de hadd írjam le, hogy mi már csak Franciaországba megyünk síelni, mert amit kapunk a pénzünkért, az ott a legtöbb. Hatalmas, magasan fekvő, széles pályáik vannak, mindenféle színűből durván sok! A síbérletek árai nem nagyon különböznek más országok hasonló terepeitől, és csak az útiköltség több. Ami viszont nagyon fontos, az a helyiek hozzáállása, akarom mondani a síterepek szabályzatai. Azért nem megyünk már Ausztriába, mert ott kemény szabályelvűség uralkodik. Nem mehetsz le a pályáról, vagy fizetned kell x száz eurót, mi meg szeretünk szűzhavazni. Ugyanez a franciáknál úgy működik (ahogy mi is jártunk), hogy utánunk jött a freeride szakaszra egy alkalmazott, és elmondta, hogy ha balesetet szenvedünk, az a mi bajunk. Elmondta, hogy merre ajánlja az extrémkedést, merre nem, aztán jó utat kívánt és magunkra hagyott.
megyesz | 2012.09.11. 00:13
Hol lehet megtalalni ezt a statisztikat? Kivancsi lennek mondjuk egy Szlovak vagy epp egy svajci adatra is...
Bata Attila | 2012.09.11. 00:26
Jéé, mást is érdekelnek a számok? :))

http://www.domaines-skiables.fr/dow...nloads/uploads/NC-DSF-201...
és itt
http://www.domaines-skiables.fr/dow...nloads/uploads/CP-DSF-201...

Svájci, osztrák, amerikai és egyes szlovák terepekről is van valahol, talán meglesznek hamarosan.
megyesz | 2012.09.11. 02:16
Bizony, engem erdekelenek a szamok (is)... :)
Viszont szlovak vagy svajci adatokat itt nem talalni, de azert koszi!
golo | 2012.09.12. 16:42
@zééé: Franciaország tényleg a legszabadabb, de vannak komoly hátrányai freeride szempontból (sok síző, messze van, hetekig tartó napos idő, a nagyobb magasságból eredő veszélyek).

Ausztriában, a közelebbi helyeken (600 km-ig) én nem tapasztaltam, hogy ennyire szigorúan tiltanák a pályán kívüli síelést. Tirolban igen, de oda már vagy 10 éve nem járok, talán ezért is.

Persze vannak tiltások (pl. védett erdőrészek), de ezeket tiszteletben tartva, nem feltűnően ;) azaz kis csoportban és nem csörtetve, nem fogjuk kivívni magunk ellen a helyiek ellenszenvét, és így nem is fognak minket feljelenteni a személyzetnél. A freeride egyre népszerűbb Ausztriában is, és vannak helyek (pl. Krippenstein, Sportgastein), melyek arculatához szorosan hozzátartozik, sőt még reklámozzák is, tehát nem szívesen mondanának le még arról a pár % fizető vendégről sem, akik a pályán kívül érzik jól magukat.
Stani | 2012.09.13. 16:13
"Azért nem megyünk már Ausztriába, mert ott kemény szabályelvűség uralkodik. Nem mehetsz le a pályáról, vagy fizetned kell x száz eurót, mi meg szeretünk szűzhavazni."
Én ilyet még nem tapasztaltam, melyik terepen és mikor történt ez ?
Olaszországban viszont valóban szigorúbbak..

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE