Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Gyarmati Panka 14. a Burton US Openen

Legjobb snowboardosunk helytállt karrierje legkomolyabb versenyén

2016.03.04. MSBSZ

Először indult magyar snowboardos a 34. Burton US Openen, a snowboard versenyek legnagyobb klasszikusán. Gyarmati Panka a januári Mammoth Mountain-i világkupa-győzelmének köszönhetően kapott meghívást a viadalra, ahol csak a világ legjobb 16 versenyzője indulhatott.
 A sportágat ismerők mindig hangsúlyozzák, hogy maga a meghívás a legnagyobb elismerés, amit egy snowboardos kaphat.

Panka számára nem volt ideális a versenyt megelőző időszak, hiszen a göteborgi AleInvite-on – ahol egyéként harmadik lett – megsérült a háta, ami miatt a koreai olimpiai főpróbát is ki kellett hagynia. Állapota sokat javult ugyan, de még messze nem tökéletes. Ehhez még a tegnapi edzésen begyűjtött egy lábujjsérülést, ettől függetlenül pozitívan várta a versenyt.

A hétfői első edzést havazás miatt törölni kellett, a nagyobb ugratókat nem tudták kipróbálni. Maga a verseny eredetileg szerdán, az elődöntővel kezdődött volna, de előbb erős havazás, majd szél miatt el kellett halasztani. Végül úgy döntöttek a szervezők, hogy pénteken minden lányt a döntőben engednek indulni, elődöntő nem lesz. A nagyobb létszámú mezőny miatt viszont megváltozott a formátum: a versenyzők három menet helyett csak két lehetőséget kaptak, melyek közül a jobbik számított.
Gyarmati Panka 14. a Burton US Openen
Gyarmati Panka 14. a Burton US Openen
Péntekre sokat javult az időjárás a coloradói Vailben, napsütés és enyhe szellő fogadta a versenyzőket. A verseny közben azonban újra befelhősödött és romlottak a látási viszonyok.

A szervezők nehéz és technikás pályát építettek, amely leginkább a tapasztalt versenyzőknek kedvezett. Igyekeztek teret adni a snowboardosok kreativitásának. A nyitó két klasszikus korlát komplexum után egy mini félcsövet építettek be a pályába. Ezt egy hármas ugrató sor követte, egyre növekvő méretűek. Az utolsó ugró 21,5 méteres volt. A mezőny legjobbjának számító Jamie Anderson így fogalmazott: „Nagyon durva pálya, nehéz összerakni egy jó kört. Iszonyú nagyok az ugratók.”
2016
2016
A mezőny a legerősebb volt, amelyben Panka valaha indult. Kezdve a 25 éves amerikai Jamie Andersonnal, aki olimpiai bajnok, sokszoros X Games-győztes és a Burton US Open négyszeres bajnoka, egyben címvédője. Anderson mellett azonban számos további X Games-érmes, FIS-világbajnok és olimpiai érmesek küzdöttek a 45ezer dolláros fődíjért – tényleg a világ legjobbjai.

A viszonylag korai kezdés (helyi idő szerint 10:30) miatt ki volt fagyva a pálya, nagyon jeges körülmények fogadták a versenyzőket. Ez főleg az ugrások utáni érkezésnél jelentett komoly problémát a mezőny jelentős részének.
2016
2016
Az első sorozatban egymás után rontottak a lányok, köztük Panka is. Tiszta kört szinte egyedül csak a címvédő Jamie Anderson tudott bemutatni, amivel át is vette a vezetést. A sorozat legnagyobb bukását az idei X Games győztese, a kanadai Spencer O’Brian mutatta be, aki egy ideig lent is maradt a földön. Utólag elmesélte, hogy először nem kapott levegőt, majd nem érezte a karjait. Végül saját lábán csúszott le, és tudta vállalni a második sorozatot, de ott már csak árnyéka volt önmagának.

A második sorozatban Panka bátrabban rontott neki a pályának. Ugyan a mini félcsőből ezúttal is kicsit röviden érkezett, több lendületet tudott tovább vinni, mint az első körben. Az első ugrató után azonban egyensúlyát vesztette, így a második ugratót nem tudta elvállalni. A harmadikon azonban a közönség legnagyobb örömére bemutatta a szinte már névjegyének számító hátraszaltóját. A maximálisan kapható 100-ból 29,85 pontot kapott, amivel a big air világbajnok svájci Elena Könzöt tudta maga mögé utasítani.

Az élő közvetítésben Gyarmati Pankával is készített interjút az X Games-en edződött helyi stáb. Panka angol nyelven, profin nyilatkozott.
Gyarmati Panka 14. a Burton US Openen
Gyarmati Panka 14. a Burton US Openen
A többiek közül csak páran tudtak javítani a második sorozatban, egyértelműen megmutatkozott a pálya nehézsége. Jamie Andersont azonban senki sem tudta még csak meg sem közelíteni, így ötödször nyerte meg a Burton US Opent, ahol már tizedik alkalommal indult.

A dobogós versenyzők is azt hangsúlyozták, hogy örülnek egyáltalán annak, hogy sikerült egy tiszta kört bemutatniuk.

Panka nagyon várta a versenyt, és érthetően csalódott volt, hogy nem sikerült beadnia a tervezett körét. Főleg azért, mert szinte sosem fordul elő vele, hogy mindkét menetben ront. A verseny után így nyilatkozott a Magyar Snowboard Szövetségnek:

„Most nem vagyok túl vidám. Az edzés nagyon jó volt, leraktam a köröm. Jobban sikerült, mint az utóbbi napokban bármikor. Az adrenalin miatt még a lábam sem fájt. A versenyre rosszabbak lettek a látási viszonyok, és persze azért izgultam is eléggé. Egyébként óriási élmény volt részt venni ezen az ikonikus versenyen.”

Gyarmati Panka legközelebb Ausztriában, egy újabb rangos meghívásos versenyen, a Suzuki Nine Queensen indul, amely március 13-án kezdődik.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.