Menü ≡

Helyreállították Pakisztán egyetlen síterepét

2017.03.28. | Szerző: Bata Attila
Hivatalosan helyi politikusok és a világhírű krikett játékosuk jelenlétében adták át szeptember elején az ország egyetlen síterepének újjáépített liftjét. Malam Jabba síterepét még az osztrákokkal együtt építették, 2008-ban a talibánok rombolták le, most pedig a turisztikai minisztérium építette újjá.
h i r d e t é s
Pakisztánban bőven találni hegyeket, nem véletlen, hogy a helyi turisztikai hivatal már a hatvanas években megkérte az osztrákokat, hogy segítsenek nekik síterepet építeni. Az osztrákok már 1962-ben kijelölték, hová kellene építeni a pályákat, a lifteket és a szállásokat. Szép lassan minden meg is épült, de a helyiek azon vesztek össze, hogy ki üzemeltesse a szállodát, így évekig szinte kihasználatlan volt az egész síterep.

A hivatalos átadó (már korábban is üzemelt)
1998-tól a turizmus fejlesztéséért felelős minisztérium vette át a szállodát, és egy évtizeden keresztül az ország legismertebb magashegyi üdülőjének számított, sokan látogattak 2500 méter felett található üdülőközpontba.

2007-ben az élet megint közbeszólt, a pakisztáni-talibán harcok miatt a liftet már 2007-ben sem indították el, 2008 júniusában pedig leégett. A talibánokat egy évvel később sikerült elűzni, a lerombolt lift sorsa pedig 2014-ig semmit sem változott. Akkor döntöttek a felújítás mellett, amellyel idén végeztek is.

A helyzetet nem könnyítette meg, hogy a világ ismert sílift gyártói továbbra sem tartották biztonságosnak a környéket, így a helyiek kénytelenek voltak kínai forrásból beszerezni a liftet. Érdekesség, hogy a régi lift romjaiból összetákoltak egy lélekvesztőt, amely mostanáig működött a nyeregig (2670 m), a sípálya feléig.

Útifilm a síterepig (11:26-tól az eszkabált lift)
A síterep a Swat-völgy közelében fekszik, a főváros Iszlámábádtól 314 kilométerre. A régió központjába (Saidu Sharif) repülővel is el lehet jutni. Innen még jelenleg nem olyan egyszerű, ahogy az egyik vendég elmondta, a 45 kilométeres hegyi út közel 3 óráig tartott a nagyon rossz minőségű utak miatt.

A síterepen egy darab, 800 méter hosszú pálya található, a legmagasabb pontja 2804 méter.

Már használatban
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
SÍELŐK NAPTÁRA » FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »