Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Megszépült völgyállomás és kabinok Hinterstroderen

2010.11.29. Bata Attila

Megszépült völgyállomás és kabinok Hinterstroderen Kisebb, de látványos fejlesztésekkel készül a szezonra Felső-Ausztria egyik legjobb síterepe, Hinterstroder. Megújul a Höss lift alsó állomása, megújult kabinok közlekednek az idei szezontól, és az idén is lesznek VK versenyek. Azonban, a jövő igazi nagy terveiről már most folyik a vita a síterep és a környezetvédők között.
A korábbiaknál kisebb összeget, körülbelül három millió eurót költenek az idén Hinterstroder csinosítására és fejlesztésére. A legnagyobb attrakció a teljesen átépített Höss felvonó völgyállomása lesz, ahol jóval kényelmesebb és kellemesebb körülmények várják ezentúl a síelőket.

Az átépített völgyállomás látványterve
Az átépített völgyállomás látványterve
Átszervezik a pénztárak elosztását, kényelmesebbé téve a vásárlást. A bérletes síelőket ezentúl két mozgószőnyeg szállítja majd a kabinoshoz. Mozgószőnyeget kívül is építettek, még pedig a nagy parkoló mellett. A fedett útvonalon közlekedő mozgószőnyeggel a parkoló távolabbi részeiből is kényelmesen lehet majd eljutni a lifthez, vagy a nap végén a másik irányban.

További fejlesztések közé tartozik, hogy kicserélik a Höss lift kabinjait, és ezentúl új kabinokkal lehet feljutni a völgyállomástól a középső állomásig. Az idén is költöttek egy kicsit a hóágyúzásra is, az idei beszerzésekkel együtt már 60 hóágyú és 160 lándzsás hófúvó üzemel a síterepen.

Az idei rendezvények közül kiemelkedik a férfi alpesi Világkupa futamai, 2011. február 5-6-án versenyeznek a síterepen Benni Raich és társai.

A síterepen már a következő évekre is terveznek, a nagy terv el is készült. Egy 75 millió eurós beruházással új lifteket építenének és így kötnék össze Hinterstoder és Wurzeralm síterepeit. A tervet a turizmusból élők és az érintett falvak polgármesterei is támogatják, kivéve a természetvédőket, akik teljesen elvetik a természetvédelmi területre tervezett fejlesztéseket. A vita már megkezdődött, a helyiek szerint ha megkapják az engedélyt, akkor azonnal hat szálloda építése kezdődne meg a környéken, amely 1000 ággyal növelné a helyi kapacitást.

Ez lenne a jövő, ezen vitatkoznak a természetvédőkkel
Ez lenne a jövő, ezen vitatkoznak a természetvédőkkel
KOMMENTEK
Brockey | 2010.11.29. 08:10
Hát ha a képen látható 4 új lift új pályákat is jelentene, akkor már egészen tekintélyes pályarendszerről beszélhetnénk viszonylag közel Magyarországhoz (Siófoktól 400 km) és az osztrák autópályától kb. 5-10 km-re. És ha egyszer megépülne az M8, akkor végig autópálya, ami nekem kb. 3 óra lenne.
Brockey | 2010.11.29. 08:11
Illetve helyesbítek, most is lehet végig autópályán menni, csak Szlovénia felé.

Szállástipp
Alprima Aparthotel Hinterstoder
Új 2-8 fős Alprima Aparthotel apartmanok Hinterstoder kiskabinos liftjétől 500 méterre találhatók. 250 m²-es wellness részleg szaunákkal és pihenőszobákkal, zsemleszerviz, gyermek játszószoba, mosókonyha gondoskodik a vendégek kényelméről.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE