Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Hinterstroder: nyitás a keleti-európai vendégek felé

2013.03.18. | Szerző: Bata Attila
Nagyszerű szezont zárt eddig a felső-ausztriai Hinterstroder síterepe. Az idei szezonban jelentősen növekedett a vendégek száma. A síterep hosszútávon a kelet-európai vendégben lát fantáziát, bár ehhez még néhány szálláshelyet építeni kellene, hogy legyen hol elhelyezni őket.
h i r d e t é s
Ebben a szezonban 7500 szezonjegyet adtak el Hinterstroder síterepén, valamint kiosztottak 1500 ingyen bérletet a tíz éven aluli gyerekek számára. A bevételek komoly emelkedést mutatnak az előző szezonhoz képest, eddig 15 százalékkal múlják felül a tavalyi számokat. Persze, tegyük hozzá, hogy ezek a február végéig érvényes számok, és a tavalyi márciust nem lesz egyszerű felülmúlni, hiszen akkor Világ Kupa versenyt rendeztek itt, amely az idén nem lesz.

A síterep az utóbbi években jelentős fejlesztéseket hajtott végre, a közel 7,5 millió eurós beruházás része az új Hirschkogel lift is. A környék pályái a kedvező földrajzi fekvésnek, vagyis az autópálya közelségének köszönhetően főleg a napijegyekből profitálnak. Ennek köszönhetően jóval magasabb az eladott napijegyek száma a többnapos bérletekkel összehasonlítva. A síterep szerint az eladott bérletek 70%-a napijegy.

A Magyar Sí Szövetséget az idei szezonban átcsábító síterep továbbra is a kelet-európai vendégkörben látja a lehetőségeket. Ennek jelen pillanatban még csak a szűkös szálláskínálat szab határt. A javulás első lépése lehet a Spital/Pyhrn környékén megépítendő 150 férőhelyes ifjúsági szállás. Ezen felül további szállodaépítési tervekről is hallani a régióban.

2013.03.18. 19:35:33 százas
Ez a Trinkl gyerek jó védjegy, de a jegyárat egy kicsit sokallom, így első első ránézésre, akár paramétereket tekintve, akár kelet-európai nyitásként.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó régiók:
h i r d e t é s
Utasbiztosítás Covid fedezettel
INGYENES TANÁCSADÁS » FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »