Jasná: december 1-re tervezik a nyitást

2018.11.28. 2018.11.29. Bata Attila | frissítve: 2018.11.29.

Az elmúlt napokban ismét erőteljesen hóágyúznak a legnagyobb szlovák síterepen. A hóágyúzást már november közepén elkezdték, de az utóbbi napokban le kellett állniuk a kedvezőtlen időjárás miatt. A jelenlegi tájékoztatás szerint december elsején nyit a síterep északi oldala.
Kérd a sielok.hu-t a Google-ben!
Néhány pályával, de szombaton már szeretnék megkezdeni a szezont. Az üzemeltetők felhívják a figyelmet, hogy egyelőre csak korlátozottan lehet síelni, néhány pályát tudnak megnyitni, azokon is változó lehet a hóminőség.

A két nappal ezelőtti tervek szerint az északi oldalon a Biela Púť (13-as kék), Májová (2-es piros Priehyba és Jasná között) és Pretekárska (1-es piros Priehyba és Záhradky között), míg a délin a Zjazdárska (33a) és a Panoráma (34b) pályákat nyitották volna meg a hétvégére.

Ez mára megváltozott és csak az északi oldal három pályáján, összesen kb. 3 kilométer hosszan lehet síelni. A síterep szerint a pályákon kb. 30 cm vastag a hó, jó és korlátozottan használható pályaszakaszokra kell készülni.

A jasnai szezonnyitó hétvégén munkatársunk is ott lesz, a helyszínről jelentkezünk majd havas képekkel!
KOMMENTEK

Szállástippek
Liezky Panzió csillagcsillag
Kedvező árú családi panzió szobákkal és apartmanokkal Myto (500 m), Tále (5 km) és Chopok (11 km) közelében reggelis ellátással.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Stupka csillagcsillagcsillag
3 csillagos szálloda az Alacsony Tátrában, Tále síközpontban wellness részleggel (medence, szauna, jacuzzi). Reggelis ellátás igényelhető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Besenova csillagcsillagcsillag
3 csillagos hotel a Gino Paradise termálfürdő és aquapark területén, 15 km-re Rózsahegy és 27 km-re Chopok/Jasna síterületeitől. A szálloda vendégei részére ingyenes a belépő a Besenova élményfürdőbe (medencék, csúszda).
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
SÍTÁBOROK 2026/2027
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZÁLLÁSAKCIÓK 2026/2027
INGYENES TANÁCSADÁS
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
Havazás Előrejelzés