Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Épül az új sílift Kaprunban

2015.06.29. 2015.07.06. Stánicz Balázs | frissítve: 2015.07.06.

A síszezonnak már vége, nem úgy az építkezésnek. Gőzerővel zajlanak a munkálatok Salzburg tartomány legmagasabb építési területén, 3000 méterrel a dolgok felett, a kapruni gleccseren. Az új felvonó 2015 őszétől szállítja a síelőket a gleccserre.
A napokban a kapruni gleccseren jártunk, megnéztük hogyan állnak az építkezéssel, odafenn 3000 méteren. Jelentjük, jól! Bár Ausztriában már időtlen idők óta szent a vasárnap és az ünnepnap, nem így, ha síterepekről van szó: a hét összes napján dolgoznak, napkeltétől napnyugtáig, a munkások egy része az éjszakákat is fenn tölti, hogy a felkelő nap első sugaraival elkezdjék a „műszakot”.

A síparadicsom idén korán, május 25-én zárta a szezont az építési munkálatok végett. A síterepet szinte teljesen újjá szabják.

Az Alpincenteről induló Gratbahn négyülésest már lebontották, helyét a Gletscherjet 3 hibrid felvonó (egy kötélpályán futnak 10 fős kabinos és nyolcszemélyes ülőszékek) veszi át, majd ennek tetejétől a Gletscherjet 4 tízfős kabinos szállítja a vendégeket a gleccserre.

Nézzük meg mi történt eddig.

A Gratbahn négyülésest elbontották, jelenleg a tartóoszlopok szétszerelése és a hegyállomás lebontása zajlik. A felvonót állítólag valamelyik kelet-európai országban állítják fel, jellemzően Csehország, Lengyelország, Balkán, Románia és Ukrajna azon országok, ahol a nyugdíjba küldött felvonókat viszontláthatjuk.

Gyorsan tegyük hozzá, hazánkban is két „ex-nyugati” ülőfelvonó rója köreit; az egyik Eplényben, a másik Sátoraljaújhelyen.

Az Alpincenternél már szerkezetkészen áll a Gletscherhet 3 völgyállomása, a Gletscherjet 3-4 középállomása és hegyállomása. Időközben a Gletscherjet 4-re (ami a gleccser felett szállítja a vendégeket) felkerült a kötélpálya.

A Kees, Magnetköpfl és Kitzlifteket már korábban, májusban elbontották, június 26-án kezdték el a kötélpálya felhúzását.

A tányéros liftek felállítása és az új kezdőlift felállítása a gleccseren még várat magára.

A lifttársaság szerint augusztusra végeznek a főmunkálatokkal és megindulhat a tesztüzem. A teljes beruházás csaknem 30 millió eurót kóstál, ezzel Salzburg tartomány legköltségesebb síterep-fejlesztése zajlik itt az idei nyáron.
KOMMENTEK
Tervező | 2015.06.29. 19:19
helyesbítés:
itthoni kötélpályák: Eplény OK,
nem Salgótarján, hanem Sátoraljaújhely
"Húzóliftre a kötélpályát húzzák fel" enyhe fogalomzavar
admin2 | 2015.07.01. 14:03
Köszönjük az észrevételt. A szerző időközben korrigálta a hibát.
bouquetk | 2015.07.02. 13:39
Lehetne egy olyan térképet feltenni, amin látszanának a régi és az új felvonók is?
Szecsi | 2015.07.05. 17:39
bouquetk | 2015.07.06. 11:23
Köszönöm

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Hotel Sonnhof Rauris csillagcsillagcsillag
A 45 szobás Hotel Sonnhof Rauris egy magyar családi tulajdonban lévő, sí- és motorosbarát szálloda a festői Rauris üdülőfaluban. A hotelben bár, medence, fallabda pálya, szauna áll a vendégek rendelkezésére.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Angela Apartment & Chalet
Főként nagyobb családok és baráti társaságok részére ajánlott apartmanház, 3 db 110 m2-es méretű, egyenként 8-10 fős lakással és egy új, 8 fős chalettel. A környékbeli sípályák 6-12 km-re találhatóak. Szolgáltatások: WIFI, sítároló, parkoló, játszótér, éttermek.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Tauernsuites Mitterwirt
30 db modern apartman (33-158 m², 2-10 fő részére) Piesendorf településen, Kaprun/Kitzsteinhorn síterepétől 4,5 km-re, Zell am See-től kb. 6 km-re. A főépületben wellness részleg és egy étterem is található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.