Kékestetőn ünnepélyes keretek között átadásra került egy 25 millió forint összértékű pályázat részeként megvalósult kardió ösvény, amely a felnőtt és senior korosztályt számára elsősorban az egészségmegőrzésre és regenerációra kínál alternatívát.
h i r d e t é s
A kardió ösvény a budapesti Szent Ferenc kórház szakmai együttműködésével jött létre. Az érdeklődők egészségi állapotuknak megfelelően három nehézségi szintű, eltérő hosszúságú és szintemelkedést tartalmazó, jelzett útvonalon tehetnek rövid kirándulást
Kékestető környezetében. A kardió körutak megismerését többek között a csúcskő közelében elhelyezett információs tábla segíti.
Fotó: Kékestető Nonprofit Kft.
A kékestetői kardió túraútvonal átadásával elsősorban szív- és érrendszeri betegséggel vagy magasvérnyomás-betegséggel élők, illetve cukorbetegek betegségmegelőzése a cél, ugyanakkor azok számára is ajánlott, akiknek egyszerűen csak fontos az egészségmegőrzés.
Fotó: sielok.hu
"Bár a téli hónapok szeptember elején távolinak tűnnek, azonban a síelés fontos eleme a kékestetői kikapcsolódásnak és a téli sportokat kedvelőknek. Szintén a projekt keretében történt téli síeszközök beszerzése elsősorban a téli rendezvények, versenyek lebonyolítását segíti, illetve a kölcsönözhető sífelszereléseknek köszönhetően saját felszerelés nélkül is lehet élvezni a téli sportokat hazánk egyik legnagyobb síközpontjában." - áll a Kékestető Nonprofit Kft. közleményében.