Hétfő este hatalmas vihar és özönvízszerű eső árasztotta el az egyik népszerű szlovák turistaparadicsomot és síterepet, a Vrátna-völgyét (Vrátna dolina). Az áradás óriási károkat okozott a völgyben, tönkretette az egyik lanovkát, de szerencsére emberéletet nem követelt.
h i r d e t é s
A Szlovák Hegyimentők tájékoztatása szerint több mint 120 embert kellett kimenteni és biztonságba helyezni a szokatlanul erős esőzés után kialakult áradások miatt.
A víz elmosta az utat is (Kép: terchova.sk)
A völgyben lévő turistaházból 67, míg a lanovka felső állomásától 55 személyt kellett kimenteni. A víz, az áradás és a törmelékek tönkretették a völgybe vezető turistautakat, a Chleb lanovka alsó állomását, ahogy a képeken is látható, teljesen használhatatlanná tette.
Így nézett ki a lift alsó állomása (Kép: terchova.sk)
Robert Fico, szlovák kormányfő is a helyszínre (Terhely/Terchová) érkezett, ahol megtekintette a sárlavina által végzett pusztítás nyomait, szavai szerint kisebbfajta csoda, hogy ebben a természeti katasztrófában senki sem vesztette az életét.
A völgyet ideiglenesen lezárták a turisták elől, a foglalással érkező vendégeket is visszafordítják. A mentésben és helyreállításban a katonaság alakulatai is részt vesznek.
Néhány évvel ezelőtt volt részem egy hasonló esőzés idején ezen a vidéken lenni. (talán meg is írtam az élményeim, nem emlékszem)
A normál esetben apró patakocskák igen csak meg tudnak mérgesedni ilyenkor.
Rettenetes, de nagyon szép.
A normál esetben apró patakocskák igen csak meg tudnak mérgesedni ilyenkor.
Rettenetes, de nagyon szép.