h i r d e t é s

Katschbergi halálos baleset: elítélték a síterepet

2015.03.06. Bata Attila

Érdekes ítéletet hozott a napokban az osztrák bíróság egy négy évvel ezelőtti halálos síbaleset ügyében. Katschberg síterepén egy 47 éves férfi vesztette életét, amikor túl gyorsan síelve lesodródott a pályáról és fának ütközött. A síterepnek védőhálót kellett volna kihúznia erre a szakaszra.
2011-ben történt a per tárgyát képező baleset Katschbergen. Egy kétgyermekes apuka a Gamskogel pályán csúszott, amikor a nagy sebessége miatt nem tudott a pályán maradni. Kisodródott és a pálya melletti fáknak ütközött. A bukósisakot viselő 47 éves férfi nyaktörést szenvedett és az életét vesztette. Vele síelt, utána csúszott a pályán egyik gyermeke is a baleset pillanatában. A család beperelte a síterepet a biztonsági intézkedések hiánya miatt.

Az elsőfokú bírósági ítélet két megállapítást tett. Egyik, hogy az apuka rosszul választotta meg a sebességet az adott pályaszakaszon, túl gyorsan síelt. A másik megállapítása, hogy a baleset helyszínén a pálya vonalvezetése indokolttá tette volna biztonsági hálók telepítését, erről a síterep nem gondoskodott, így a síterep is felelős a balesetben.

A bíró indoklásában azt is hozzátette, hogy a síterepektől továbbra sem várható el, hogy minden veszélytől megvédjék a síelőket. A felelősség ebben az esetben kettős. Felerészben az áldozat túl nagy sebessége az oka, a másik 50%-ban a síterep hibája. Vagyis: elsősorban a biztonsági hálót kellett volna kirakni, másrészt a síelőnek a pályaviszonyokhoz megfelelő sebességet kellett volna választania.

A síterep köteles kárpótlást fizetni a családnak, ennek összegét nem határozták meg, ezt a feleknek egy külön megállapodás keretén belül kell rendezniük. A család eredetileg 145 ezer eurós (kb. 45 millió forint) kárpótlásra perelte a síterepet.

A síterep és ügyvédje nem kommentálta az ügyet, az osztrák sajtó szerint valószínűleg fellebbezni fognak. 
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
Szállástippek
Das Alpenhaus Katschberg 1640
Modern szálláshely prémium felszereltségű apartmanokkal és wellness részleggel 1640 méteren, közvetlenül Katschberghöhe pályái mellett. Reggeli rendelhető a szálláshoz, de csak síszezonban!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Grizzly Sport & Familien Resort csillagcsillagcsillagcsillag
Igazi pályaszállás Katschberg - Aineck-i oldalán, a kétüléses lift völgyállomásánál található wellnessel, étteremmel. A szobák ára a 3/4 "kényeztető" panziós ellátást tartalmazza!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Ski Vital apartmanok
Felújított apartmanok önellátással Lugau sírégióban, az A10-es autópálya közelében. 2 fős szobák közös konyhahasználattal, valamint 2-8 fős apartmanok saját konyhával. Grosseck 6 km, Katschberg 10 km.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
INGYENES TANÁCSADÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE