A Kékestetői vendégházban, a Kékestető Nonprofit Kft. jóvoltából rendezték meg a Sí és Turisztikai Klaszter évi rendes közgyűlését. A közgyűlés utáni partnertalálkozó fő témája a hazai négyévszakos hegyvidéki- és síturisztika megerősítésének kérdései, illetve a szlovák-magyar hegyvidéki partnerkapcsolatok kiszélesítésnek lehetőségei voltak.
h i r d e t é s
A partnertalálkozót megtisztelte
a sportért felelős államtitkár kabinetfőnöke, Berkó Lajos is. Köszöntő beszédében aláhúzta: a síelésnek, a téli sportágaknak nagy jelentősége van a családi kapcsolattartásban, a gyermekek egészséges fejlődésében is. Schmidt Ádám államtitkár azt a gondolatot tűzte a zászlajára, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté alakuljon a magyar társadalom. Ebben óriási szerepe lehet a a téli sportoknak és szabadidős tevékenységeknek – emelte ki Berkó Lajos kabinetfőnök.
A közgyűlésen a helyi önkormányzat képviseletében jelen volt
Hiesz György Gyöngyös polgármestere is, aki hangsúlyozta, hogy kiemelten fontosnak tartja a négyévszakos hegyvidéki- és a téli sportok népszerűsítését, ezen keresztül jelentős mértékben fejlődhet a turizmus.
Dr. Fürstner József, a Magyar Sí Szövetség elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy síszövetség a versenysport mellett nagyobb hangsúlyt szeretnének adni a szabadidős síelés számára, hiszen a több mint félmillió hazai síelő egy igen erős bázist adhat, akár a versenysport számára is.
Fehér Gyula, a klaszter elnöke elmondta: a tizedik évébe lépő klaszter tagjai elkötelezettek az olykor talán kevésbé értékelt hegyvidéki turizmus fejlesztései mellett. A tavalyi esztendő egyik legnagyobb közös sikere a Normafánál megvalósult, technikai hógyártás által biztosított sífutó- és szánkópálya megépítése volt, mely kitűnő példát ad a további fejlesztések tekintetében.
A partnertalálkozó kiemelt témája volt a szlovák-magyar hegyvidéki, négyévszakos turisztika fejlesztési lehetőségeinek kérdése. Az INTERREG pályázati lehetőségeiről az Equinox Kft. képviseletében dr. Guthné Pap Kinga tartott angol nyelvű előadást, melyet igen nagy érdeklődéssel figyeltek a megjelentek.
A
TechnoAlpin egy három fős stábbal érkezett Olaszországból illetve Szlovákiából, Simon Wolkan területi vezető érdekes előadása, bemutató videói látványosan szemléltették az iparág eredményeit.
Michal Krolak, a
Donovaly ParkSnow fejlesztési igazgatója bemutatta a napokban elkészült legújabb videót, mely a nyári lehetőségek tárházát jelenítette meg.
A kékestetői közgyűlés és partnertalálkozó másnapján a tagok egy része
Galyatetőre látogatott, ahol Dr. Fürstner József a Magyar Sí Szövetség elnökének vezetésével, a sífutók képviselőivel közösen megtekintették a sífutó- és biatlonpályát. Az elnök közös gondolkodásra ösztönözte a megjelenteket a későbbi fejlesztési lehetőségek kérdésében.
https://www.youtube.com/watch?v=OtO...0AlJkk1E