Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kérdőív: iskolai síbuszok ne közlekedjenek éjszaka!

2017.03.26. MTI

Mintegy 30 ezren töltötték ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét.
Verona, 2017. január 21. Az előző napon este történt buszbaleset helyszíne az A4-es autópályán az észak-olaszországi Veronánál. MTI Fotó: Varga György
Verona, 2017. január 21. Az előző napon este történt buszbaleset helyszíne az A4-es autópályán az észak-olaszországi Veronánál. MTI Fotó: Varga György
A válaszadók 65 százaléka úgy gondolta, hogy a több országot érintő iskolai kiránduláson részt vevő autóbuszoknak éjjel 11 óra és hajnali 4 óra között pihenőt kell tartaniuk - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szombaton Budapesten.

Az Emmi államtitkára a sajtótájékoztatón kifejtette: a kérdőívet kitöltők 95 százaléka egyetértett azzal, hogy alvászavarban szenvedő autóbuszsofőrök ne vezethessenek éjszaka, 85 százalékuk pedig szigorítaná a gyermekeket szállító járművekre vonatkozó műszaki követelményeket.

Palkovics László jelezte, a következő időszakban a kérdőívre adott válaszokat is figyelembe véve előkészítik a szükséges jogszabály-változtatási javaslatokat, amelyeket reményeik szerint néhány héten belül el is fogadnak majd.

Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta, a lehetséges változtatásokkal a megnövekedő menetidő és költségek ellenére sem jár rosszul senki. Az utazást biztosító szolgáltatók ugyanis többletbevételhez jutnak, a sofőrök kipihentebben dolgozhatnak, a szülők pedig nagyobb biztonságban tudhatják gyermekeiket - fejtette ki, hozzátéve, utóbbi mindenek előtt fontos szempont.

Palkovics László emellett természetesnek nevezte, hogy egy, a veronaihoz hasonló tragédia után igény keletkezik a buszok elvárható technikai színvonalának növelésére, például azért, hogy ne csússzanak ki, ne hagyják el a sávjukat. Emlékeztetett: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban jelentette be, hogy a kormány a következő időszakban meg szeretné újítani a magyar buszállományt, és ennek során figyelembe veszik majd ezeket a megnövelt biztonsági elvárásokat.

Az Emmi államtitkára újabb kérdésre reagálva megjegyezte, elgondolkoznak azon is, hogy az Egyesült Államok mintájára Magyarországon is létrehozzanak-e egy külön járműkategóriát az iskolabuszoknak. Megjegyezte, az amerikai szabályok elsősorban a gyerekek rövid utakon történő szállítását teszi biztonságosabbá például azzal, hogy az ilyen buszok ablakait vészhelyzet esetén akár egy tízéves gyermek is kitörheti, továbbá csak egy bizonyos mennyiségnél kevesebb üzemanyagot tárolhatnak tankjukban. 
KOMMENTEK
zjuhasz | 2017.03.28. 09:20
30ezren...Kb másfélmillió érintettből...
Gyarmati J. | 2017.03.28. 16:35
Az alvászavar téma OK.
A másik két "terv" a szokásos pótcselekvés a hivatalok részéről, mivel egyrészt eddig is jól rendezett kérdésekben akarnak "intézkedni" ("mi figyelünk, lépünk, megoldunk, így felelősségünk sem merülhet fel"), másrészt ezekkel sem lehet számottevően csökkenteni a (későbbiekben is sajnos bekövetkező) balesetek számát - mivel nem ez a két kérdés a jellemző baleseti ok sok-sok tapasztalat alapján.
Szóval alibi-gyártás már megint!
adalbert | 2017.04.03. 16:23
Először a pontos okot mondja már valaki? Utánna mi az összefüggés , hogy iskolásokat szállított a busz és hogy bekövetkezett baleset? Ha nyugdíjasokkal megy nem történhetett volna ugyan ez meg? Miért kellene eltérni at EUs szabályzóktól? Majd szlovák buszokkal viszik ezentúl az iskolásokat. Mit csinálnak a gyerekek majd abban az öt órában az álló buszban? Az önvezető kocsik idejében inkább az elalvásgátló készülék, a sávkövető és a követési távolságot figyelő elekronikai fejlesztések iskolásbuszokba történö kötelező beszerelésére kellene koncentrálni. Ha ilyen szerencsétlenség történik természetes, hogy a sok együttérző ember most minden felesleges szigorítást is elfogad, de józanul kell áttekinteni a dolgokat, s asszerint hozni dötést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE