Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kínában is lehet már síelni, megnyitott az első síterep

2021.10.03. Bata Attila

Az idei szezonban Kínában rendezik a téli olimpiát. Bár a főeseményt csak februárban tartják, de terveink szerint idén többet foglalkozunk majd a kínai síeléssel. Annál is inkább, mert október elsejétől már lehet síelni az országban, kinyitott az első síterep.
A kínaiak nagyon fontosnak tekintik a 2022-es téli olimpia megrendezését és a lakosság bevonását a téli sportokba. Célkitűzésük szerint 300 millió kínait akarnak bevonni a téli sportok gyakorlásába, ennek megfelelően az utóbbi években a semmiből nőnek ki az új síterepek.

Ennek az egyik példája Kína legnyugatibb tartományában, Hszincsiang található Koktokay (Keketuohai) síterepe, amely Pekingből további 6-7 órás repülőúttal elérhető. De érdemesebb nyugatabbról induló járatokat keresni, amelyek a sítereptől egy órára található reptéren landolnak. Már európai szemmel is igencsak alakul a síterep, amelyet 2019 júniusában kezdtek el építeni, és lépésről-lépésre, vagyis szezonról-szezonra fejlődik.
Az ünnepélyes szezonnyitón is havazott
Az ünnepélyes szezonnyitón is havazott
Kínai fórumozók szerint a táj szépsége már vetekszik az Alpokkal, a hó mennyisége egy nagyobb havazás után a japán hegyeket idézi. A tervek szerint a síterep hamarosan 23 ezer vendéget tud majd fogadni 44 darab összesen 58 kilométernyi pályáján. A pályák jelentős részére a haladó síelőket várják, talán nem véletlen, hogy ez a hely lett a kínai alpesi válogatott egyik edzőközpontja. Jelenleg még csak a pályák kb. fele készült el, de itt is 50% feletti a fekete pályák aránya.

A pályák egész magasan, 3041 és 1821 méter között helyezkednek el. Az olasz Technoalpin cég hatvan darab brutálisan erős hóágyút is telepített, de ezekre már az első napon is kevés szükség volt, mert komoly havazás terítette be a környéket.
A síterep fenti része
A síterep fenti része
Tavaly a szezon május elején zárult, erre idén is van esély, így 8 hónapon keresztül lehet síelni a hógazdag terepen, ahol szezonban is 1,5-2 méter között alakul az átlagos hóvastagság. Ez európai szemmel nézve is jó kis adat. Arról nem beszélve, hogy nálunk most még csak a gleccsereken lehet síelni. Az első nem gleccser pálya a következő hétvégén nyithat Finnországban, a tavalyról eltárolt hó segítségével.

Végül erre a linkre kattintva egy video látható nyitónap síeléséről.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.