Egy sífelvonó drótkötele nem az a terep, ahová a legtöbb kerékpáros vágyik. Az osztrák Fabian Dankl kivételével, aki két évig dolgozott azon, hogy kerékpárjával egy sílift két oszlopa között kifeszített drótkötélen átkerékpározzon.
Kép: Fabian Dankl / Facebook
Lehet, hogy kissé monoton a ratrakosok éjszakai munkája. Fabian is egy salzburgi síterepen ratrakolt éjszakánként, ugyanígy kész oszlop között simította a pályát, amikor megszületett az ötlet a lelkes kerékpárosban: nem lehetne ezt a távot kerékpárral a levegőben megtenni?
Így nézett ki a nyeregből
A gondolatot tett, vagyis előkészületek követték. Nem indult simán a dolog, rögtön bukással. Baleset után kórházba került, de a sors furcsa fintora, hogy ez csak jót tett a vállalkozásnak, hiszen itt találkozott gyógytornászával, aki hitt benne és később segítője és edzője lett.
Talán nem igazán jön le a videókból, de a két oszlop között 55 métert kell megtenni, kb. 20 méteres magasságban és egy 52 milliméter vastag drótkötélen. Ez utóbbi normálesetben sem lenne egyszerű, de felvonók kötelei több összesodort drótkötélből állnak, a felületük nem sima, ráadásul kissé olajos is, hogy könnyebben csússzon.
Kissé bővebben egy rovidfilmben
A különleges egyensúlyozást igénylő mutatványra augusztus elején Brixental síterepén került sor. Kétévnyi előkészület után kb. 1 perc alatt átjutott a másik oszlophoz. Erre szokták mondani jótanácsként: ne próbáld utánozni!