Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Lesz síszezon Koralpén, azonban csak húzóliftekkel

2021.12.05. | Szerző: Bata Attila
Hosszú hónapok kálváriája után eldőlt a síterep következő szezonja. Sokáig úgy tűnt, hogy az idén már nem lesz síelés a karintiai terepen, azonban októberben átmeneti megoldás született, amellyel ha csökkentett üzemmódban is, de nem marad el a síszezon.
h i r d e t é s
Korábban írtunk róla, hogy a síterep jelenlegi üzemeltetője, aki 2023-ig bérli a síterep üzemeltetését és a tulajdonos között nem teljes az összhang. A tárgyalások megrekedtek, már valós veszélynek tűnt, hogy elmarad a síszezon. Ez főleg a környékbeli síiskolákat érintette volna, akik összefogtak és más régiós vállalkozásokkal együtt egy külön céget alapítottak, amely a következő szezonban üzemeltetheti a pályákat.

Az új céget, Koralm Schi GmbH, október 14-én megalapították, és másnap már be is jelentették, hogy idén ők üzemeltetik a síterepet. Ehhez a jelenlegi bérlő is hozzájárult. Megállapodásuk szerint azonban az idén csak a húzólifteket fogják beindítani, amelynek használatát a jelenlegi bérlő ingyen engedélyezte, az új cég az üzemeltetés költségeit fizeti.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
A síterepen egyetlen ülőlift, egy négyszemélyes épült (Burgstallofenbahn), ez nem fog idén közlekedni. Ennek műszaki, illetve anyagi okai vannak. Az ülőlift műszaki felülvizsgálata esedékes. A vizsgálat és az esetleges javítások várhatóan jelentős költségeit a frissen alakult vállalkozás nem szeretné vállalni.

Az új cég az összes korábbi alkalmazottat átveszi és december 11-én indulhat az idei szezon. A korlátozott üzemmód miatt olcsóbb árakkal. A felnőtt napijegy 29 euróba, gyermekek részére pedig 15 euróba kerül.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Utasbiztosítás Covid fedezettel #Covid infók síelőknek FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
SÍELŐK NAPTÁRA »