Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Lindsey Vonn a férfiak ellen: döntés elnapolva

2017.10.05. Bata Attila

Pénteken hozott volna döntést a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS), de ezt 2018 májusra halasztották. Az amerikai szövetség nyújtotta be a javaslatot, hogy Lindsey Vonn 2018 novemberében férfiak ellen versenyezhessen a kanadai Lake Louise lesikló versenyén.
Kép: Lindsey Vonn / Facebook
Kép: Lindsey Vonn / Facebook
Mivel a kérés a jövő novemberi versenyre vonatkozott, így a szövetség a javaslat megtárgyalását a májusi kongresszusra halasztotta, amellyel az amerikaiak is egyetértettek.

Vonn, illetve az amerikai szövetség már másodszor kérelmezi, hogy a Lake Louise-i világkupa futamon férfiak ellen versenyezhessen. 2012-ben elutasították a kérését arra hivatkozva, hogy nők nem versenyezhetnek férfiak ellen.

Vonn érvelése szerint férfiakkal edz állandóan, ha együtt gyakorolhatnak, akkor együtt is versenyezhetnének. Vonn javaslata több konkrét pontot is tartalmaz. Az egész csak egyszeri alkalom lenne.

Vonn 21-es rajtszámmal indulna. Így nem zavarná a férfiak rajtsorrendjét, a 20 legjobb férfi versenyző után indulna. Szerepléséért nem kapna világkupa pontokat, és szereplése nem számítana sehová, a végeredménynél nem vennék figyelembe, tehát nem venne el pontokat férfiak elől. Más javaslat szerint inkább a legutolsó előfutóként kellene indulnia és adott esetben nyilvánosságra lehet hozni az idejét.

Vonn egyik kedvenc pályája a kanadai Lake Louise, pályafutása során már 18 alkalommal győzött itt lesiklásban vagy szuper g-ben. A kanadai szövetség, a helyszíni rendezők támogatják Vonn tervét, amely biztosan nagyobb médiaérdeklődést biztosítana a sísportnak nemcsak Észak-Amerikában, de a világban is.

Ahogy várható volt az európai vezetők nincsenek oda az ötletért. A FIS versenyigazgatója szerint az egész csak arra jó, hogy a "hercegnő" a médiában szerepeljen. Az osztrák férfi csapat edzője szerint ezzel nevetségessé teszi a férfi versenyeket és miért nem Beaver Creek, Kitzbühel vagy Val Gardena (a nehezebb versenyek - a szerk.) pályáján akar velük versenyezni?

Bár csak 10 győzelem kellene, hogy az amerikai síelőnő megdöntse a svéd Ingemar Stenmark 86 világkupa győzelmét, Vonn az idén inkább a téli olimpiára összpontosít. Többek közt azért is, mert az előzőről sérülés miatt lemaradt. Stenmark rekordjának megdöntéséhez szerinte legalább két szezon kellene. Így a tervek szerint, a következő két évben még versenyezni akar.

Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy ha versenyezhetne a férfiakkal, akkor egy huszadik hely körüli eredménnyel már nagyon elégedett lenne.
KOMMENTEK
che820820 | 2017.10.05. 08:07
Szerintem egyéni sportokban (ami nem test test elleni) nyugodtan lehetnének koedukált versenyek. Persze ha tudják hozni például a szintidőt vagy az adott sportra előírt feltételeket.
minerel | 2017.10.05. 13:12
mitől tartanak a férfiak? :-)
dragon | 2017.10.05. 13:55
Ha már a szaudi nők is vezethetnek, nem látom be, miért ne indulhatna egy amerikai nő a férfiak között
apoca | 2017.10.06. 20:47
Nem tudom miért ne próbálhatná meg. Az osztrák edzőt meg végképp nem értem. Lesiklásban mitől kellene tartani a férfi menőknek, hiszen itt még fontosabb a testsúly, izomtömeg.

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE