Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Lindsey Vonn a férfiakkal versenyezne lesiklásban

2012.10.07. Bata Attila

Lindsey Vonn a férfiakkal versenyezne lesiklásban Érdekes ötlettel állt elő a világ jelenlegi legjobb női síelője. Engedélyt kért, hogy a szezon első FÉRFI lesikló versenyén rajthoz állhasson a férfiak között. Kérésével nagyon meglepte az illetéseket, a nemzetközi szövetség most törheti a fejét hogyan döntsön és ezt mivel indokolja meg.
h i r d e t é s
Lindsey Vonn négyszeres összetett Világ Kupa győztes amerikai síelő, aki hatalmas fölénnyel nyerte a tavalyi sorozatot. Bár sokoldalú versenyző, minden számban nyert már futamot, mégis a gyors számokban lehetett a legnagyobb eséllyel győzelmeire számítani. Ezúttal a leggyorsabb számban, a lesiklásban szeretne együtt versenyezni a férfiakkal a kanadai Lake Louise pályáján.

A kanadai verseny érdekessége, hogy egyidőben a hölgyek is versenyeznek Aspenben a rövidebb, technikai számokban, így értelemszerűen Vonn ezekben nem tudna indulni. A nemzetközi szövetség egyelőre még nem tudja, hogy mit döntsön, egyes források szerint saját szabályzatukat tanulmányozzák lázasan, mit is kellene csinálni ilyen esetben.

Lindsey Vonn így nyert aranyat az előző olimpián lesiklásban. Mi lenne a férfiak között?
Vonn kérésének okaként a női versenyek népszerűsítését nevezte meg, amellyel nem könnyíti meg a szövetség dolgát. A helyzet bonyolultságára jellemző, hogy a szövetség novemberre halasztotta a döntést, vélhetően addig házon belül is összecsapnak az érvek és ellenérvek Vonn szereplésével kapcsolatban.

A norvég Atle Skaardal, a női VK versenyigazgatója szerint ha Vonn indulhat Lake Louise-ben a férfiakkal együtt, akkor jogosulatlan előnyhöz jut a többi női versenyzővel szemben, hiszen egy héttel később két női versenyt is rendeznek ugyanott és Vonn már sokkal jobban ismeri a pályát.

A magunk részéről nagyon kíváncsiak lennénk arra, hogy a legjobb női versenyző, hogy boldogul a férfiak között. Néhány amerikai szakértőt is megkérdeztek ebben a témában, szerintük Vonn azon a pályán körülbelül öt másodperccel maradna le a legjobb férfi versenyzőtől. Nos, majd meglátjuk, ha egyáltalán a FIS-nek lesz bátorsága engedélyt adni novemberben.

KOMMENTEK
százas | 2012.10.07. 22:04
Én mindent megengednék neki.
stelvio | 2012.10.14. 21:06
Lenyűgöző, amit az elmúlt években Vonn elért, éppen ezért kellene hagyni. Legalább mindenki szembesülne a valósággal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE