Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Beindultak a hóágyúk a Sziklás-hegységben is

2008.09.27. Bata Attila

Beindultak a hóágyúk a Sziklás-hegységben is A hagyományos szezon előtti verseny ismét elkezdődött Észak-Amerikában. A kérdés ugyanaz, melyik síterep nyithat ki az idén először és ezzel hatalmas adag ingyen reklámot söpörhet be az észak-amerikai médiában. Loveland megkezdte a hóágyúzást, hogy idén visszaszerezze az első helyet.
A közeli csúcsok ugyan már havasak, a pályákra is jutott egy kevés, de hóágyúk nélkül még a 3000 méter magasságban található pályákon sem lesz használható hó ilyen korai időpontban. Rövid tesztelés után teljes üzemben dolgoznak a hóágyúk a hét eleje óta. Természetesen azt még lehetetlen ebben a pillanatban megmondani, hogy mikor lehet nyitni, de nem árt felkészültnek lenni, ha eljön az alkalom.

Loveland jelenleg három pályáját hóágyúzza intenzíven, teljes szélességében és teljes hosszában. A körülbelül 300 méter szintkülönbségű pályákra körülbelül 45-50 centiméter vastag alapréteget tömörítenek össze.

A nagy rivális, a szomszédos fellegvár, A-Basin még nem kezdte meg a hóágyúzást. A síterep szóvivője szerint az idén is beneveznek az elsőként megnyitó síterep címért folytatott küzdelembe, és céljuk, hogy az idén sorrendben harmadszor is ők legyenek az elsők Észak-Amerikában.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.