Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Ma kezdődik az alpesi világbajnokság Saalbachban

2025.02.04. Bata Attila

12 évvel Schladming után ismét osztrák havon rendezik az alpesi síelők világbajnokságát. Azt is írhatnám, hogy 1991 után ismét Saalbach-Hinterglemm-Leogang ad otthont a versenyeknek, amely azóta kiegészült Fieberbrunn síterepével.
A célegyenes (Kép: Saalbach / Daniel Roos)
A célegyenes (Kép: Saalbach / Daniel Roos)
Ma kezdődik és egészen február 16-ig tart a világbajnokság és már az első napon is újdonsággal mutatkoznak be a szervezők. Délelőtt rendezik a női lesiklás első edzését, ahol 44-en állnak rajthoz, de több ország is selejtezőnek tekinti a három edzést, most szűkítik négyre a létszámot, így ennél kevesebben maradnak a versenyre. Délután (15:15-kor) pedig kezdődik a parallel alpesi csapatverseny, ahol természetesen az erős sínemzetek az esélyesek. Lehetetlen megmondani, hogy ki fog nyerni, de az meglepetés lenne, ha az amerikaiak megvédenék címüket. Az újdonság az, hogy utána tartják a megnyitót, amelyet először kötnek össze eredményhirdetéssel.
Ha már az amerikaiaknál tartunk, akkor jegyezzük meg, hogy Mikaela Shiffrin a múlt héten két hónap kihagyás után visszatért Courchevelben. Ez a helyszín arról is emlékezetes számára, hogy itt nyert először édesapja halála után, és került le róla a lelki teher. Most a rendezők nem tudtak normális pályát építeni a nagy havazások után, Shiffrin sem 100%-os még, de visszatérő csúszásnak jó volt. Itt csak a második héten indul, addig még jobb állapotba kerülhet.
A világbajnokság női versenyei (Kép: Saalbach 2025)
A világbajnokság női versenyei (Kép: Saalbach 2025)
A másik amerikai Lindsey Vonn mindenkit megnevetett a sajtótájékoztatóján. Mivel mindig nyerni akar, az sem zavarja a hiúságát, ha 40 évesen a legidősebb világbajnoki érmesként vonul be a sítörténelembe. Eredetileg azt tervezte, hogy az osztrák tévéseket rábeszéli, hadd vigye le a kamerát a versenyek előtt, de a várakozáson felüli formába került az elmúlt időszakban.

Shiffrin és Vonn azért is érdekes, mert a kombinációt a régi formájában nyugdíjazták, és az új formátumban egy lesikló és egy szlalomos alkot egy párt. Kétségtelenül, nagyot szólhatna kettejük párosa. Lehet eljátszani a gondolattal, más nemzetekből is jó párosokat lehetne nevezni. A gond az, hogy fontosságban ez a versenyszám a síelők nagy részénél hátul helyezkedik el, ezért a csapatoknál csak az utolsó pillanatban döntenek az indulókról. Az új formátumot a 2023-as junior vébén már tesztelték, a világkupában elmaradt a kitzbüheli bemutatkozása.

A világbajnokságon az összes (11) versenyt ugyanazzal a célegyenessel rendezik. Itt kb. 15 ezer szurkoló biztathatja majd a versenyzőket. Jegyet még bármelyik futamra lehet venni, ennek valószínűleg az oka az, hogy a házigazda osztrákok nem szerepelnek fényesen az idén. A nők 21 világkupa versenyén eddig 7 dobogós helyet (közte két elsőséget) szereztek, míg a férfiak a 25 versenyen első hely nélkül maradtak, nyolc dobogós helyezés mellett. Pedig a két évvel ezelőtti világbajnoki csorbát ki kellene köszörülni, akkor aranyérem nélkül maradtak, és 8. helyen végeztek az éremtáblázaton. Érdekesség, hogy a környékbeli (Fieberbrunn) Manuel Feller miatt megtelhet a szlalom verseny, ahol nem esélytelen az éremre.
A világbajnokság férfi versenyei (Kép: Saalbach 2025)
A világbajnokság férfi versenyei (Kép: Saalbach 2025)
Az osztrák tévé (ORF) sínemzethez méltóan készül a versenyre 200 alkalmazottal és 56 kamerával. Természetesen mindent közvetítenek, összesen 70 órában. Nem sokkal marad el tőlük a rivális ország, Svájc, televíziója. Az SRF 60 órányit közvetít. A magyar nézők leginkább az Eurosporton követjetik a versenyeket.

A magyar csapatról már beszámoltunk. Ők a második héten, a technikai számokban indulnak. A legnagyobb eséllyel a szlalomban, Tóth Zita és a honosított Richard Leitgeb indult, akiket a hazai szövetség a legjobb harminc közé vár.

Az 1991-es világbajnokságot utólag „napfényes vébének” nevezték el. Szép időre most is jó az esély, csak a csütörtök-pénteki super-g versenyeket zavarhatja meg egy kis felhő és néhány centiméter havazás. Az osztrák meteorológusok szerint az időjárás kegyes lesz a szervezőkhöz a következő két hétben.

Aktuális és hivatalos információkat a versenyekről a világbajnokság honlapján lehet olvasni.
KOMMENTEK
Cicvarek | 2025.02.05. 11:35
Lehet-e arról tudni valamit, hogy a világbajnokság alatt milyen mértékben és pályákon lehet a síterepen (nem résztvevőként) síelni?
WAndrea | 2025.02.05. 21:38
A teljes síterületet használhatják a síelők a vb alatt, ezt írják a hivatalos honlapon: https://www.saalbach.com/de/saalbac...h2025/Saalbach2025
ld. a 100 % SKIBETRIEB WÄHREND DER WM résznél
Cicvarek | 2025.02.05. 22:04
Köszönöm, megtaláltam. Bízom benne, hogy legalábbis a versenytől messzebb lévő pályákon lesz lehetőség (tömegmentes) síelésre.
Cicvarek | 2025.02.06. 20:16
Jelentem, nagyszerű időben a versenytől cseppet sem zavartatva síeltük be a síterep pályáit.
TZoli | 2025.02.07. 18:58
Szuper! de ezt lehetett látni a közvetítésekben is. Tömeg csak a lelátón volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Ferienresort Rehrenberg
Modern, tágas, kandallós 2-10 fős apartmanok jól felszerelt konyhával Saalbach és Zell am See között, 600 m-re a Zellamseexpress felvonótól. Ingyenes parkolás, wellness-részleg kültéri fűtött medencével, szaunákkal, étterem, kinti-benti játszótér.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Saalbach Suites
2022 decemberi átadású, 2-7 fős, elegáns szobák és lakosztályok Saalbach-Hinterglemm, vorderglemmi sípályái mellett! Szolgáltatások: parkoló, wifi, wellness részleg, reggeli. Az szálláshely egy saját bárral is rendelkezik.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Pension Tannenhof
A családi vezetésű barátságos panzió Leogangban, hangulatos szobákkal és apartmanokkal várja vendégeit Saalbach-Hinterglemm-Leogang sípályáitól 6-7 km-re. Reggelis és félpanziós ellátás is kérhető, a pihenésről panorámás szauna gondoskodik.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Havazás Előrejelzés
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE