Újabb országban kezdődött meg az idei síszezon. Ezúttal már Lengyelországban is lehet síelni, igaz egyelőre csak egy 200 méter hosszú pályán. Beskid Sport Arena Szczyrk síterepe egy olyan hókészítő gép segítségével tudta megkezdeni a szezont, amely enyhe időben is képes havat gyártani.
h i r d e t é s
A Beskid Sport Arena a Szczyrk nevű település mellett található kisebb síterep. Mindössze 3,5 kilométernyi pályából szombat reggelre behavazták a hármas pályát, 200 méter hosszban, 8-15 méter szélességben és 30 centiméter vastagon.
A korai nyitásban nagy szerepe van a bármilyen hőmérsékleten hógyártásra képes gépnek, amely a lengyel Supersnow cég terméke. A hógyártást közel három héttel ezelőtt kezdték meg. Időközben néhány napra a hőmérséklet is lehűlt annyira, hogy a hagyományos hóágyúkat is be tudták indítani. Ehhez jött még, hogy a hét elején Lengyelországba érkezett havazásból ide is jutott néhány centi.
Szczyrk mellett egy másik (kb. 35 kilométeres) síterep is található. A síterepeket három évvel ezelőtt a szlovák TMR cég vette át, amely a tátrai síterepeket (pl. Jasna és a Magas-Tátra) üzemelteti. Azóta folyamatos a fejlesztés. Az idén először lehet közös bérletet vásárolni a Szczyrk környéki síterepekre.
Az idei és a korábbi fejlesztéseknek köszönhetően Szczyrk Lengyelország legmodernebb síterepének számít. A fejlesztésekről, kb. 120 millió zloty értékben (kb. 8,8 milliárd forint), hamarosan részletesebben is írunk.