Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Pohorje: már 20 fokban is tudnak havat gyártani

2018.10.22. Bata Attila

Komoly változások előtt áll a határhoz közeli szlovén síterep. A Maribor melletti Pohorje jelentős fejlesztéseket jelentett be a következő szezonra. Erről majd később, először mutassuk be azt a hókészítő gépet, amely akár 25 fokban is tud havat készíteni és a múlt hét óta a szlovén síterepen működik.
A régi szép idők, amikor léccel kell "ratrakolni" :)
A régi szép idők, amikor léccel kell "ratrakolni" :)
A TechnoAlpin olasz cég hókészítő gépéről már többször írtunk. Már használják észak-amerikai, skandináv, francia, cseh, lengyel síterepeken, de idén már a Stelvio-gleccseren is. A berendezés egyre jobban közelít a magyar határhoz, hiszen a múlt héten már a szlovén Pohorje síterepe is bérelt egy ilyen berendezést.

A gép működéséről is többször írtunk. Ahogy a képen is látszik, egy nagy konténert kell elképzeli, amelyet rákötnek a vízvezetékre és az áramra (szereti a jó sok áramot) és egy csövön keresztül fújja ki a havat. Vagyis, a fehér anyag, ami kijön, inkább a jégkristályokra hasonlít, de csúszni ugyanúgy lehet rajta, és ha a ratrak átmegy rajta már nincs is különbség.

A gép így működik (a videó kissé lassan töltődik be)
A ratrak azért is fontos, mert a csőből kifújt havat ratrakokkal kell szétteríteni a pályákon. Hóágyúkhoz képest, ilyen konténert csak egyet vásárolnak a síterepek. Nagy előnye, hogy akár 25 fokban is tudnak havat készíteni.

Szombaton programokkal várták az érdeklődőket. Volt itt is kőszedés, majd az érdeklődőknek 20 fokban bemutatták az új hókészítőt. Ahogy a képen is látható, egy kis területet behavaztak és ott lehetett csúszkálni, vagy hógolyózni.


Pohorje azonban idén hóágyúkból is bevásárolt. Harminc új hóágyút szereztek be, amelyből 18-at oszlopokra szerelnek fel, hogy hatékonyabban szórják a havat. A hatékonyságot segíti az új hűtőberendezés, amely régi problémát oldhat meg. Sokszor azért nem tudtak hóágyúzni, mert nem volt elég alacsony a víz hőmérséklete.

Pohorje azon síterepek közé tartozik, amely világkupa futamokat is rendez. Ezek a versenyek sokszor kerültek veszélybe hóhiány miatt vagy volt rá példa, hogy át kellett tenni a helyszínt a Júliai-Alpokba. A hókészítő kép és az új hóágyúk jelentősen növelik a hóbiztosságot, így az idegenforgalmi szempontból is fontos rendezvényt nem kell törölni.

A hókészítő gépet nem vásárolták meg, hanem sok síterephez hasonlóan "csak" bérlik. A hírek szerint hat évre 1,7 millió eurót (kb. 550 millió forint) fizetnek az olaszoknak.

Ha már pénzről és beruházásról beszélünk, akkor említsük meg, hogy Maribor önkormányzata jóváhagyta a fejlesztési terveket. Itt érdekes a helyzet, hiszen a korábbi csődök után az önkormányzat közlekedési cége, kvázi a helyi BKV, üzemelteti a síterepet. A mostani szezon után 25 millió eurót költenek új liftre, víztározóra, további hóágyúkra stb. Erről a szezonban még beszámolunk. 
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Hotel Bolfenk csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Bolfenk szállodai szobákat kínál többféle méretben a maribori kiskabinos lifttől 300-500 méterre. A központi épületben medence és szaunavilág található, valamint az éttermében lehetőség van reggelis/félpanziós ellátásra is.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Arena csillagcsillagcsillagcsillagSuperior
A négycsillagos Hotel Arena közvetlenül a maribori sípályák lábánál található, a kétüléses lift völgyállomásnál. Szolgáltatásai: étterem, bár, pezsgőfürdő, szaunák, fitneszterem, relaxációs terem, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Forest Apartments Videc csillagcsillagcsillag
Újszerű, 3 csillagos apartmanok a maribori kiskabinos lift felső állomása közelében, 300-500 méterre a sípályáktól. A vendégek kedvezményesen használhatják a szomszédos Bolfenk WellNest Centrum szolgáltatásait!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.