Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Elővették a tavalyi havat és már lehet is síelni!

2015.09.28. Bata Attila

Az egész olyan egyszerűen hangzik. Nem kell mást csinálni, csak márciusban betárazni a havat, szépen letakargatni, óvni a Naptól és esőtől. Majd, ha először beköszönt a hideg, akkor a „lementett” havat szétteríteni a pályán és már lehet is síelni. Pontosan így tett a norvég Geilo síterepe az előző hétvégén!
Egy darab hópihe sem hullott még az idén a norvégiai Geilo síterepén, ennek ellenére szombaton, szeptember 26-án, már elég jó pályán lehetett karistolni az első kanyarokat.

Ilyen a pálya (Kép: Norvég Alpesi Sí / Alpinlandslaget)
Ilyen a pálya (Kép: Norvég Alpesi Sí / Alpinlandslaget)
A korai szezonkezdet - a helyi szakértők szerint ilyen korán még sosem lehetett itt síelni -, két dolognak köszönhető. A tavalyi szezon végén körülbelül 30 ezer köbméter havat gyűjtöttek be a tározókba, majd leszigetelték a hatalmas kupacot, hogy túlélje a nyarat. A múlt héten kibontották a fóliát és körülbelül 20 ezer köbméter meg is maradt a tavasszal elrakott hóból. Ebből a tavalyi hóból remek alapot lehetett készíteni.

Ebből a szögből még meredeknek is néz ki (Kép: Norvég Alpesi Sí / Alpinlandslaget)
Ebből a szögből még meredeknek is néz ki (Kép: Norvég Alpesi Sí / Alpinlandslaget)
Ehhez jön még egy speciális hókészítő gép. Ezzel akár 25 fokos melegben is lehet havat készíteni. Ezzel naponta 100 köbméter havat tudnak gyártani, amellyel lehet frissíteni a pályát. Természetesen csak az egyik pályára jutott ebből a hóból, de ahogy a képeken is látható a 400 méter hosszú, 30 méter széles, körülbelül 70-100 cm vastag hóval beterített pálya nem néz ki rosszul.

Akkor is tudnak havat gyártani, ha nincs hideg
Akkor is tudnak havat gyártani, ha nincs hideg
A cél az, hogy a környék versenyzői hazai havon tudjanak edzeni, és a pálya - ideális esetben - kitartson az első nagyobb havazásig. Ennek megfelelően bizonyos napokon csak a versenyzők gyakorolhatnak rajta. Amikor megnyitják a nagyközönségnek, akkor egy négyórás jegy 250 koronába (kb. 8300 Ft), egy kétórás pedig 200 koronába (kb. 6600 Ft) kerül.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.