Menü ≡

Mátraszentistváni Sípark: 100 millió forintos fejlesztések

2021.01.12. | Szerző: Erbeszkorn Tamás | Sípark.hu
Az Aktív Magyarország program részeként, 25 millió forintos kormányzati támogatással, összesen 100 millió forint értékű beruházás keretében valósultak meg idén a hóágyúrendszerhez kapcsolódó fejlesztéseink.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
A Síparkban dolgozó kollégáink tudják legjobban, mekkora probléma, amikor a hóágyúvezeték elpattan a föld alatt, a víz pedig a felszínre tör. Ezt ilyenkor mihamarabb fel kell tárni, és ki kell javítani, különben addig nem tudunk havat készíteni. A 2002-2004 között létesült gerincvezeték a talajban lejátszódó kémia és korróziós folyamatok, valamint mechanikai mozgások révén tönkrement, ezért a csőszakasz jelentős részének a cseréje mellett döntöttünk.

Olyan speciális öntvénycsöveket választottunk a fejlesztéshez, melyek jóval hosszabb ideig bírják és így kevesebb lesz a hiba, kevesebbet kell a talajt megbontanunk. Miután beszereztük a hatóságoktól a szükséges engedélyeket, ősszel elvégeztük több mint másfél kilométer hosszúságban a munkát. Az egyenesen Innsbruck mellől ideérkező csövek lefektetésével együtt került sor több víz, és elektromos szekrény cseréjére. Öt hagyományos felszíni vízkiengedő pont helyett a jövőben, földalatti megoldást alkalmazunk. Ezek új, fagymentes betonaknák melyekkel az automata hóágyúkat képesek vagyunk távolról is ki- és bekapcsolni.

Az elvégzett földmunkához kapcsolódóan az elektromos, valamint az optikai kábelhálózatot is fejlesztettük, amely a hóágyúk automatizálásához fontosak, és növelik az üzembiztonságot.

A síszezon hóbiztonságának növelése érdekében idén további négy új energiatakarékos, automatizált ventilátoros hóágyú, valamint egy lándzsás hóágyú is érkezett hozzánk.

A régi manuális hópótló gépekkel szemben jelentős időmegtakarítás és hatásfok növelés érhető el ezekkel a távolról elindítható, leállítható és vezérelhető berendezésekkel. Az eszközöket a fejlesztésekben élen járó két innovatív gyártó szállította le, a lengyel Supersnow és a dél-tiroli székhelyű TechnoAlpin.

Nagyon odafigyelünk, hogy a felső-mátrai falvakról az ideérkező sportolóknak a tiszta, kulturált környezet és a szép emlékek maradjanak meg. Ennek érdekében a Síparkban rengeteget festettünk a nyáron. A Mátraszentistváni buszfordulóban az elsősegélynyújtó-hely roskadozó tetőszerkezetét elbontottuk, helyére a többi Sípark épülettel harmonizáló, új fedélszék épült. Az épület homlokzatát kihasználva, a faluvég egy hangulatos kivilágított turisztikai óriásplakátot is kapott.

A Panorámalift mellett a hegytetőn pótoltuk a tönkrement és elbontott biztonsági karámkerítést. Ez a karám úgy készült, hogy a hegytetőn a szelet is jobban megfogja. Ide szintén turisztikai és egyéb információs táblák kerültek ki.
2021.01.12. 11:52:27 Sansovino
Türelmetlenül várjuk, hogy kipróbáljuk!
2021.01.12. 12:32:00 Jeszenszky Géza
Gratulálok a hasznos és fontos munka elvégzéséhez! És köszönöm a szóhasználatot: hópótlás, hókészítés. Nem ágyúzunk!
Jeszenszky Géza
2021.01.12. 15:42:28 Henroy
Gratulálunk a fejlesztésekhez és sikeres szezont kívánunk!
2021.01.12. 18:50:54 Tobzoska
Jeszenszy úrral mélységesen egyetértek. Nem kell "militarizálni" a síelés világát. A harcot, a lövészárkok ásását, az ellenzék ellenséggé démonizálását hagyjuk meg orbánnak és a tíz éve regnáló hatalomgyárának.
2021.01.12. 20:04:38 beetle71
Hű de szép ívet húztatok az ártalmatlan hóágyútól a politikáig! Na jó, értem a poént... De azért nehogy már ezt is kisajátítsa a politika, és ezt a szót is ki kelljen zárni a köznyelvből. Örüljünk, hogy megvalósult a fejlesztés, melynek keretében elkészült: az új hópótlórendszer, a földalatti hókészítővezeték, az automata hókészítőgépek, az automatizált ventilátoros hópótlók, a (lándzsás, pardon) hosszú üreges rudas hókészítő. :-) Ettől (és a politikától) függetlenül, én örökké sajnálni fogom, hogy Viktor a foci helyett nem a síelést szereti, mert akkor stadionok helyett olyan pöpec 2000-es hegyünk lehetne már Felcsúton gánti kőből hegyi vasúttal, hogy eszembe sem jutna az Alpok. :-)
2021.01.12. 20:37:09 Tobzoska
persze ez csak irónia volt. Úgy tudom, osztrákiában is a Schnekanone kifejezést használja a köznyelv, s nem a "Schneeersatzanlage" dívik. A gulyáságyú is inkább amolyan kedveskedő kifejezés abban a zord világban. S annak láttán az éhes baka nem fedezékbe vonul, hanem a csajkájával még repetát is remél. Tehát ne féljünk a hóágyútól. Az csak nekünk, síelőknek akar jót.
2021.01.13. 09:23:24 Ízirájdeer
Géza bá! Hideg hegyet tegyék rendbe, hogy ujra sielhessünk rajta, ahogyan azt annó tettük, és tette Ön is odafent! Drámai állapotok uralkodnak, pedig ki merem jelenteni, hogy MO legjobb síterepe lehetne... Hagyják szétrohadni a kidőlt oszlopokat szomorú...
2021.01.13. 18:01:12 Tobzoska
A Nagy Hideg hegy valóban szerintem MO legjobb terepe lehetne. Északi lejtő a Csarna (Fekete) völgybe, lent patak, tehát egy kisebb víztározót is ki lehetne alakítani. A megközelíthetőségét tekintve azonban a közvetlen autós eljutás kizárandó. Valami libegő féle kellene, esetleg a kisvasúttal párosítva. A víztározóval a villám árvizek pusztítását is tompítani lehetne, s akkor a Kemencei erdei vasút is üzembiztosabb lehetne.
2021.01.13. 18:40:07 százas
Nagyon nem kellemes politikai jellegű kommenteket olvasni ezen az oldalon. Vannak erre más fórumok, ha lehet azokat használjátok! Köszönöm!
2021.01.14. 08:13:42 M61021
A hóágyú szóhasználattal semmi bajom, az még nem militarizál, de itt én sem szívesen olvasok politikát. Hideg-Hegy nekem is szívem csücske a Magas-Taxi túristaházzal együtt. Sajnos normális, gyors megközelítés hiánya és a gyenge telek miatt is ritkán használható. Utoljára 2017 ápr. 22-én síeltünk ott :) Az északin az új felvonó nem is tudom hány napot üzemelt? Jó lenne fejleszteni, de nagyon összetett a feladat. Így inkább csendes turisztikai központ marad.
2021.01.14. 12:48:34 Adamant
Valaki meg tudná mondani melyik meredek pálya lesz nyitva biztosan vasárnap, mert oda mennék, Eplény 4-es vagy MSzIstván 1,2 ?
2021.01.15. 23:49:57 Fejes Péter
Ma síztem itt. Pénteken délután időjárás korrekt, pálya állapota meglepően jó . Sorbaállás 3-8 perc. Gondolom szombat, vasárnap más lesz a helyzet tömeg miatt. A húsz eurós 3 órás jegy az foghózús. Ez van. Remélem, hogy Székely Péter is olvassa, a kommentemet, mert 10 év alatt nekem ez a második, lassan miatta nem nézem a sielők.hu mert ő mindenhez ért! PS: nem akarom megsérteni Székely Urat! Írhat választ: erre a címre is fejespeter@upcmail.hu címre .is
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »