Igazi sporttörténelmi pillanatnak lehettük szemtanúi ma az olaszországi Cortina síterepén. A mai szuper-óriásműlesikló versenyen az amerikai Lindsey Vonn 63. világkupa győzelmét aratta, ezzel már mindenkit megelőzve, ő nyerte eddig a legtöbb világkupa futamot a nők között.
h i r d e t é s
Az osztrákok legendája, Annemarie Moser-Pröll, 35 évvel ezelőtt, 1980 januárjában nyerte 62. világkupa versenyét. Négy évvel később Minnesotában megszületett Lindsey Vonn. Tegnap Vonn a lesiklás megnyerésével beállította Moser-Pröll csúcsát. Ma pedig az volt a kérdés, hogy megdől-e a rekord?
Az élet a legnagyobb rendező, hiszen Cortina szépen keretbe foglalta Vonn karrierjét. 2004 januárjában itt állt először a dobogóra, a helyi pálya (Tofana) azóta is a kedvencei közé tartozhat, hiszen kilencszer tudott itt nyerni.
Vonn teljesítményét növeli, hogy mind az öt versenyszámban tudott nyerni, természetesen győzelmei zömét a gyors számokban szerezte. A 63 első hely 32 lesiklás, 21 szuper-G, 3 óriás, 2 szlalom, és 5 kombinációs győzelemből áll össze.
Vonn a tegnapi győzelme után
Továbbra is a számoknál maradva, Vonn ezt a
63 győzelmet 333 versenyen érte el. Érdekesség, hogy majdnem minden ötödik versenyén (összesen 65 alkalommal) kiesett. A teljesítménye értékét az is növeli, hogy 2013 februárjában szalagszakadást szenvedett, sokat kellett kihagynia, így majdnem két évig a dobogó közelébe se tudott kerülni.
A legtöbb győzelmek listáját már Vonn vezeti, de mögötte szinte csak visszavonult síelők találhatóak. A második legjobb jelenleg is aktív síelő a szlovén Tina Maze, aki jelenleg a 12. helyen áll 26 győzelemmel, amelyet 386 versenyen ért el.
A győzelem óta sorra gratulálnak a világsztárok, Maria Höfl-Riesch a világ legjobb női síelőjének nevezte barátnőjét. A legjobban talán barátja, a golfozó Tiger Woods gratulációjának örült, aki titokban a versenyre utazott, először csak szokásos módon sms-ben gratulált, majd hirtelen előbukkant a pálya alján a tömegből Vonn legnagyobb meglepetésére.