Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Megnövelt víztározó és FIS minősítés Eplényben

2013.09.27. Intersport Síaréna

A 2013/2014-es időszakra egy 52 pontból álló fejlesztési programmal készülnek a Nordica Síarénában. Az újítások révén még kezdőbarátabb és síelő-centrikusabb lesz Eplény. Múlt héten már ismertették az első öt pontot. A következő hírcsomag pedig alább olvasható.
A Nordica Síarénát a Nemzetközi Sí Szövetség – FIS – alkalmasnak találta nemzetközi események lebonyolítására, a 4-es számú sípályát pedig nemzetközi versenypályává minősítették. Így Magyarországon először lehetőség nyílik nemzetközi rangú, akár világkupa síversenyek lebonyolítására.

A FIS minősítést azonban nem csak reklámfogásnak szánták az eplényiek. A Síaréna rendezvény naptárába idén bekerül egy olyan esemény, amire még nem volt példa a magyar sítörténetben. Már ezen a télen nemzetközi Citizen versenyt bonyolítanak le a FIS minősítést nyert 4-es számú sípályán. Ez azt jelenti, hogy más országokból is érkeznek versenyzők a megmérettetésre és világ ranglista pontokat gyűjthetnek. Mindenképpen nagy küzdelmekre számíthatunk.

A 4-es pálya, vagyis mostantól Nordica SL pályának hívják
A 4-es pálya, vagyis mostantól Nordica SL pályának hívják
A nemzetközi versenyek területén is végig kell járni a lépcsőfokokat. A tervezett Citizen versenynél nem áll meg a Síaréna. Néhány éven belül szeretnének eljutni egy Európa kupa futam megrendezéséig. Éppen ezért alkalmassá teszik a pályát és a versenyrendezéshez szükséges infrastruktúrát egy ilyen rangos esemény befogadásához.

Eplényben nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél több vizet raktározzanak el a hóágyúzáshoz. A fóliázott víztározó oldalát 90 cm-el megmagasították. Ezzel az átalakítással 2700 m3-el több, tiszta hóágyús vizet tudnak raktározni. Óriási előny a tavalyi évhez képest, hogy idén már szeptemberben tele van a tározó.

Természetesen a kölcsönző sem maradhatott ki az újításokból. A kínálatot 90 pár új síléccel és sícipővel bővítették Nordica, Atomic és Head modellekből. Mindenki megtalálja majd a neki való felszerelést akár kezdő, akár gyakorlott síelő.
KOMMENTEK

Szállástippek
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.