Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Megnyílt az első nem gleccser síterep Európában

2019.10.07. | Szerző: Bata Attila
Hétvégén megkezdte az idei szezont Európa első nem gleccseren található síterepe. A finnországi Ruka két pályát megnyitott a tavalyról elrakott hóból.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
Szokás szerint, idén is elég korán indított a finn síterep, így már október 4-én, péntek reggel beindultak az első liftek és az első síelők. A tavalyi szezonból 112 ezer köbméter havat terítettek szét három pályán, ebből kettőt már a nyitás első napján használhattak a síelők. A tervek szerint a harmadikat is hamarosan megnyitják.

Ruka hagyományosan korán kezd és valamikor májusban fejezi be a szezont. Egy átlagos télen 200-220 napot is üzemel a síterep. Jelenleg, előszezonban, egy háromórás jegy 36 euróba, egy napijegy 42 euróba kerül.
A korai nyitás azt is jelenti, hogy Európában és a Föld északi féltekén jelenleg ez az egyetlen nem gleccseren található síterep, ahol síelni lehet. A következő megnyíló síterepek már látszanak. Hasonló módszerekkel dolgoznak a tavalyi hó szétterítésén az osztrák Kitzbühel, további finn és norvég síterepeken is. Az USA magasabb síterepein pedig már megkezdték a hóágyúzást, itt is esélyes az októberi nyitás.
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 4 vendég és 1 regisztrált felhasználó látogatja.