Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Miklós Edit kilencedikként rajtol Val d'Isere-ben

A szombati lesiklásban újabb világkupa pontokért versenyez

2015.12.18. Magyar Sí Szövetség

Az alpesi sí világkupa sorozat következő állomásán, a franciaországi Val d'Isere-ben áll rajthoz Miklós Edit. A magyar síző jól kezdte a szezont: a Lake Louise-ban rendezett két lesikló versenyen összesen 18 pontot szerzett. Ezúttal is a pontgyűjtés és a minél előkelőbb helyezés a célja.
Olimpiai hetedik helyezett sízőnőnk Lake Louise-ban vágott neki a versenyidénynek 2 héttel ezelőtt, és élete legeredményesebb szezonkezdetével, egy-egy 22. helyezésével nyugtázta a két kanadai lesikló futamot. A tengerentúli pályák nem tartoznak a kedvencei közé, de a mostani állomás, a franciaországi Val d'Isere fontos helyszín Edit számára. Ugyanis itt indult életében először világkupa versenyen. Bizakodásra adhat okot az is, hogy Editnek fekszik ez a pálya, és úgy érzi, kezd formába lendülni.

Sportolónk szerda óta készül Val d'Isere-ben, előtte az ausztriai Reiteralm-ban, Stájerországban a kanadai férfi világkupa válogatottal edzhetett együtt.

Kép: Miklós Edit / Facebook - AGENCE ZOOM
Kép: Miklós Edit / Facebook - AGENCE ZOOM
Edit lesiklásban versenyez december 19-én 10:30-tól.

"St. Moritz és Garmisch-Partenkirchen mellett Val d'Isere számít az egyik kedvenc európai pályámnak, amit a 2014-es versenyen már sikerült is bizonyítanom: akkor tizenkettedikként értem célba lesiklásban. A futam előtti két hetes felkészülésem első időszakával nem igazán voltam elégedett, de a hétvégét megelőzően már egyre jobban sikerültek az edzések, így bizakodóan várom a startot. Jó hangulatban várom a szombati versenyt, így azt gondolom, hogy megfelelő körülmények között, egy jó csúszással ismét pontszerző helyen végezhetek. Erre egyébként már csak azért is jó esélyem van, mert a mezőny elején, kilences rajtszámmal vághatok neki a pályának” - mondta Miklós Edit, aki a hétvége esélyesének az amerikai Lindsey Vonn-t tartja.

A Val d'Isere-i világkupa futam menetrendje:
• 2015. december 19. szombat, 10:30 (női lesiklás, TV: EUROSPORT 10:15-től)
KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE