Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Miklós Edit újabb bravúrja: 5. a világkupa versenyen

2014.03.02. Bata Attila

Miklós Edit ugyanolyan formában folytatta versenyzését a hétvégén Svájcban, mint ahogy az olimpián befejezte. Vasárnap délelőtt a lesiklásban, a két héttel ezelőtti olimpiai versenynél is erősebb mezőnyben, végzett az ötödik helyen. Ez minden idők legjobb magyar eredménye az alpesi világkupában!
Eredetileg tegnap délelőtt rendezték volna a nők lesikló versenyét a svájci Crans Montanaban. Az időjárás azonban közbeszólt, a verseny előtti napon nagyon sok hó esett. Emiatt a kora reggeli versenyt el kellett halasztani, később pedig a köd miatt kellett tologatni a verseny kezdetét. Végül is a köd miatt tegnap nem lehetett versenyt rendezni, így azt ma rendezték meg.

A mai nap sem indult a legjobban. Egyrészt Edit tegnap a kedvezőbbnek tűnő 6-os rajtszámmal indult volna, de a mai futamra újra sorsoltak, és ezúttal a 26-os rajtszámot kapta. Másrészt a rajtot ismét halasztani kellett a köd miatt, de 12:30-kor elkezdődhetett a verseny! Milós Edit a második ellenőrző pontnál csak 8 századmásodperccel volt elmaradva az akkor vezető osztrák Fenningertől. A következő ellenőrző pontnál kicsit megnőtt a hátrány, de ezt már a célig tartani tudta és csak 67 százados lemaradással, az akkori negyedik helyen ért célba! A sors fintora, hogy 1 századmásodperccel előzte meg a norvég Sejerstedet, aki az olimpián utólag bejött elé a hatodik helyre.
Miklós Edit Crans Montana-ban
Miklós Edit Crans Montana-ban
A versenynek még nem volt vége, hiszen az osztrák olimpiai csapatból kimaradt Andrea Fischbacher 29-es rajtszámmal szerette volna bebizonyítani, hogy kár volt őt kihagyni Szocsiban. Ez sikerült is neki, hiszen nagyszerű futással mindenkit megelőzött, így Miklós Edit az ötödik helyre került. Ezzel együtt, ez az ötödik hely valószínűleg a magyar alpesi sísport legnagyobb eredménye, és ne felejtsük el, jóval erősebb mezőnyben kellett versenyeznie, mint az olimpián.

Az MTI beszámolója szerint Miklós Edit - aki 45 vk-pontot gyűjtött a mostani versenyen - a Kossuth Rádiónak elmondta, ugyanolyan jól érezte magát a pályán, mint a szocsi játékokon: "A pálya közepén egyszer hibáztam, és majdnem elestem, de ahogy mondani szoktam, az nyer, aki kevesebbet hibázik. Mindent kockára tettem, mert ez volt az utolsó verseny, ahonnan kvalifikálhattam magam a 25-ös fináléra, de az sajnos nem sikerült, mert összesítésben csak a 26. lettem."

Miklós Edit részidőit nézegetve kitűnik, hogy akárcsak az olimpián, most is volt egy szakasz, ahol jelentősebb hátrányt szedett össze. A pálya négy szakasza közül az elsőn a hatodik, a másodikban a második (!) és a negyedikben az ötödik legjobb időt futotta. Sajnos a harmadik szakaszban, amelynek az elején az előbb említett hiba történt, csak a 29. legjobb eredménnyel ment, itt szedte össze a hátrány legnagyobb részét.

A dolog pozitív oldalát nézve, ezzel is minden idők legjobb magyar eredményét érte el a világkupában és tényleg a legszebb reményekre jogosít, ha legközelebb sikerül mindegyik szakaszon egyenletes teljesítményt nyújtania!

Végeredmény:

1. Andrea Fischbacher AUT 1:34,00
2. Anna Fenninger AUT 1:34,15
3. Tina Maze SLO 1:34,47
4. Elisabeth Görgl AUT 1:34,49
5. Miklós Edit HUN 1:34,82
6. Lotte Smiseth Sejersted NOR 1:34,83
7. Fabienne Suter SUI 1:34,94
8. Nicole Schmidhofer AUT 1:35,08
9. Maria Höfl-Riesch GER 1:35,26
10. Dominique Gisin SUI 1:35,35

 

KOMMENTEK
Csizmadia Sándor | 2014.03.02. 14:35
Gratulálok!Csodálatra méltó,csak így tovább!
Klóci | 2014.03.02. 14:52
Brávó Edit!!! Én már 2 éve győzködöm a haverjaimat , hogy benned sok VK dobogós hely van , remélem most már belátják.Esetleg a Porsche Hungária nagyhatalmú urai , mint az Audi importőre , talán valami sponzorizációt viritanának Neked is nem csak a csókos haverjaiknak!!!
porszi | 2014.03.02. 15:40
Adjátok az 1%-ot a síszövetségnek !!!!!!
Én ezt tettem már a múlt héten.
Egyébként a Porsche Hungáriától kapott egy Audi A6-ot az utazáshoz.
porszi | 2014.03.02. 15:42
Helyesbítek,a Weltautótól kapott egy Audi A6 Avant 3.0 TDI Quatro S line-t.
waltnerhajni | 2014.03.02. 19:46
Gratulálok, nagyon szép teljesítmény!
foldesjimko | 2014.03.03. 10:21
Minden elismerésem! :)
vaadiv | 2014.03.03. 11:09
Gratula. Talán marad lé épelméjű dolgokra a stadinok után is...
kissünöcske | 2014.03.03. 11:59
Ez aztán az igazi siker, fantasztikusan jó hír. Remélem, hogy az illetékesek majd a sísportra is fókuszálnak, nem csak a labdarúgásra!
Stani | 2014.03.03. 12:00
Szuper, gratula ! Jövőre ebből dobogó lesz :)
Norcea | 2014.03.03. 12:12
Nagy kár, hogy vége a szezonnak.
landsurfer | 2014.03.03. 14:35
Szenzációs. Az olimpián holtversenyben aranyat szerző Gisin előtt 5 hellyel !!!!!!!
Akkor most ki a jobb ??????? Remélem nemsoká kiderül.
tibor76 | 2014.03.03. 14:59
2014.03.03. 11:09:41 vaadiv
Hagyjuk már ezt a "stadionozást". Kezd nagyon unalmas lenni. Ha elfogadjuk, hogy a sílésben (és más sportban is) a jó teljesítményhez biztosítani kell a megfelelő hátteret (igen, akár infrastruktúrálisat is), akkor ez igaz a focira is, nem?
Mert mit mond a síelő?
Áááááá.... a focihoz mi kell? Egy labda, két kapu, meg némi legelő.
Mit mond a focista?
Ááááá...a síeléshez mi kell? Egy pár síléc, meg némi havas lejtő.
Csak a focistának nem mindegy a labda, meg e legelő, a síelőnek meg nem mindegy a síléc és a lejtő.
Természetesen mindkét példa erősen sarkítva van, de egy kis utánagondolással belátható mire akarok kilyukadni.
Ausztriában valszeg a vizilabda a mostohagyerek a sísport mellett. Lássuk be, nálunk a sísport nem tradiciónális, valszeg aki itthon ebben akar érvényesülni az is tisztában van ezzel, és azzal is, hogy ez mit jelent az anyagi támogatottságban. Gondolom, most hogy jöttek a jobb eredmények, az illetéskesek is felfigyeltek erre, és a jövőben átgondolják a támogatást.
Ez a "stadionozás" nagy divat lett mostanában, divat lett ész nélkül, minden összefüggésben használni.
Viri | 2014.03.03. 15:08
Nagyon szép futás volt. Élmény volt látni Edit elszántságát, magabiztosságát. Kár, hogy nincs több futam, s így nem került be a legjobb 25-be. Na majd jövőre biztos ott lesz. Jó pihenést, és eredményes nyári felkészülést kívánok Editnek!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE