A címvédő amerikai Jamie Anderson nyerte meg a női hódeszkások slopstyle-versenyét a phjongcshangi téli olimpia hétfői versenynapján.
h i r d e t é s
A kellemetlen, erős szél alaposan megnehezítette a versenyzők dolgát ebben a számban. A nehézségek már vasárnap kezdődtek, amikor a selejtezőt meg sem tudták rendezni, majd hétfőn az eredeti rajtot közel másfél órával kellett eltolni a szűnni nem akaró széllökések miatt.
A rendezők döntése alapján hétfőn a kvalifikációt nem tartották meg, hanem mind a 26 induló a döntőben szerepelhetett, és mindenki kétszer mutathatta be trükkjeit a különböző ugratókon és korlátokon. A szabályok szerint a két futam eredményeit nem összegezték és nem is átlagolták, hanem minden versenyzőnél a jobbik pontszám rangsorolt.
A viadalt alapvetően meghatározták az időjárási viszonyok, a szél ugyanis annyira mérséklődött, hogy elindulhasson a versengés, ám így is erős maradt, aminek következtében alig akadt olyan sportoló, aki hibátlanul, esés, vagy kézletétel nélkül leért volna a célba.
A viszonyokkal aztán a címvédő Jamie Anderson birkózott meg a legjobban, az első futam utolsó csúszójaként szép stílusban, hiba nélkül mutatta be ugrásait, s 83 pontjával tíz ponttal előzte meg a másodikat.
A második sorozatban Anderson szintén az utolsó induló volt, megelőzni pedig senki sem tudta, így már győztesként csúszhatott végig a pályán.
Az ezüstérmet a kanadai Laurie Blouin szerezte meg végül, míg a bronzot a Szocsiban Anderson mögött második finn Enni Rukajärvi.
Eredmények (az olimpia honlapjáról):
hódeszka, női slopestyle, olimpiai bajnok:
------------------------------------------
Jamie Anderson (Egyesült Államok) 83,00 pont
2. Laurie Blouin (Kanada) 76,33
3. Enni Rukajärvi (Finnország) 75,38