Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Osztrák síterepek versengenek a síversenyekért

2008.12.12. Bata Attila

Osztrák síterepek versengenek a síversenyekért Az utóbbi évek bebizonyította, hogy marketing szempontból is jól jöhet a feltörekvő síterepeknek, ha sikerül rangos síversenyt rendezniük, és így a figyelem középpontjába kerülni. Az osztrák síterepek egymás után állnak elő azzal az ötlettel, hogy versenyeket szeretnének rendezni.
A ski amadé régió már többször bizonyított. Hagyományosan itt rendezik a schladmingi esti futamokat, és az utóbbi időben Zauchensee is rendezett női versenyeket. Flachau is újra visszatér a VK sorozat rendezői közé, 2009-ben a hölgyek esti versenyét rendezik meg, a szomszédos Planai (Schladming) férfi futamaihoz hasonlóan.

A már említett Zauchensee még ennél is komolyabb terveket dédelget, a VK sorozatot lezáró döntőket szeretné megrendezni. Ennek a versenynek főleg azokban az években van kiemelt jelentősége, amikor nem rendeznek Olimpiát vagy világbajnokságot. Ilyenkor az összes alpesi versenyszámot megrendezik és az itt szerzett pontok duplán számítanak.

Zauchensee nagyon reméli, hogy a következő szezonok valamelyikén otthont adhat ennek a rendezvénynek, amely sok olyan országban is megismertethetné a síterepet a síelőkkel, ahonnan eddig nagyon kevesen érkeztek. Mindenesetre, aki az idén itt akar versenyt nézni, az január 17-18-ánlátogasson ide a hölgyek küzdelmeire.

Flachau visszatérések a legkevésbé a karintiaiak örülnek, hiszen ezzel elmarad a korábban Bad Kleinkirchheimban rendezett női vetélkedő. A karintiaik már próbálkoznak az osztrák szövetségénél, akik nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a közeljövőben Haus/Ennstal, St. Anton, Zauchensee, Kleinkirchheim, vagy Saalbach is rendez, vagy szeretne rendezni női versenyt.

A karintiaik újabb ötleteken törik a fejüket, hogy ismét visszatérjenek a versenysport vérkeringésébe. A legújabb hírek szerint közösen rendeznének futamokat a szomszédos szlovén, illetve olasz síterepekkel, hátha akkor könnyebben kapnának esélyt a nemzetközi szövetségtől.
KOMMENTEK

Szállástippek
Pension Südhang
20 ágyas kis panzió Bad Kleinkirchheim déli, napsütéses hegyoldalán, remek panorámával a szemközti sípályákra. A Kaiserburg kis kabinos lift, valamint a Römerbad Termálfürdő 1 km-re található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Mariagrazia Apartmanok
Új apartmanok Bad Kleinkirchheimban, 300 méterre a Kaiserburg sílifttől és 150 méterre a Römerbad termálfürdőtől. Önellátásos, 6 fős, 2 hálószobás, jól felszerelt apartmanok kilátással a sípályákra.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Maibrunn-Alm apartmanok
Közvetlen pályaszállás a tanulópályák mellett, átcsúszási lehetőséggel a haladó pályákhoz! 4 és 6 fős apartmanok önellátással és házközponti szaunával, valamint fűtött sítárolóval.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek