h i r d e t é s
Talán kevesen tudják, hogy a hétvégén újra lehetett síelni a tiroli Kitzbühel és Hochfügen síterepeken. Kitzbühelen a hóbiztosságáról híres Resterkogelen üzemelt egy négyüléses felvonó és a hozzátartozó lejtő. Hochfügenen szintén egy négyüléses szolgálta ki a vendégeket, itt azonban valamivel több sípályán lehetett síelni, hivatalos adatok szerint egészen pontosan 9 kilométernyi lejtőn húzhatták az ide érkező vendégek az íveket. Mindkét tiroli síparadicsomban már az októberi havazások után elkezdődött a síélet, aztán november elején egy kis kényszer szünet következett, majd újra elindultak, igaz egyenlőre csak hétvégenként.
Sokáig az Ötz völgyben elhelyezkedő Obergurgl-Hochgurgl számított az első olyan síterepnek Ausztriában, ami a gleccserek után elsőként kezdte meg a szezont. Idén sokan – többek közt a schladmingi síhegyek és Turracher Höhe is – lekörözte, hiszen a november közepi nyitány nem volt elég az első helyre.
Ami szembetűnő, hogy az előző évekhez képest sokkal több pálya és felvonó üzemel, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a síparadicsom nagy részén már lehet síelni.
A gleccsereken és a magasabb síterepeken továbbra is jó a hóhelyzet
Továbbra is kielégítő a hóhelyzet az immáron lassan másfél hónapja üzemelő Planaion, Hauser Kaiblingon és Reiteralmon. Bár mindegyik síterep 2000 méter alatt fekszik, Ausztria legmodernebb hóágyúrendszere és az északi fekvés lehetővé teszi a síelést, mindezt valóban időjárástól függetlenül.
November 19-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt Salzburg egyik leghóbiztosabb síparadicsoma, Obertauern. Kiváló, biztos alappal rendelkező lejtőkön lehet síelni; jelenleg hat felvonó üzemel, azonban a hétvégére újabb lifteket és lejtőket vehetnek birtokba a síelők. Feltehetően nyitva lesz a Gamsleiten 1, a Zehnerkar kabinosa és az Edelweissbahn négyüléses.
Egy héttel később, azaz most pénteken Ischgl és felébred nyári álmából, és csaknem az összes felvonó üzemelni fog, a sokak szerint Ausztria legjobb (de mindenképpen egyik legnagyobb) sígalaxisában.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a karintiai Heligenblut is elkezdte az idei szezont. Három kabinos és két húzólift üzemel hétvégenként, a most következő hétvégétől valószínűleg már hétköznap is lehet csúszni a Großglockner árnyékában fekvő, festői szépségű síközpontban.
Friss hír, hogy Flachau november 27.-től megkezdi a szezont a felsőbb sípályákon.