Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Ötméteres havazást jósolnak a héten ÉNy-Amerikába

2015.12.09. Bata Attila

A hazai síelők már nagyon várják a havazást, de túl sok jóval nem kecsegtetnek a következő napok előrejelzései sem. Nemcsak itthon, hanem a környező országokban sem. Ehhez képest egészen sokkoló az amerikai meteorológusok figyelmeztetése, péntekig akár öt méter hó is hullhat Washington állam egyik hegyén.
Itthon még nyoma sincs a télnek, Szlovákiában három síterep üzemel hétközben, az Alpok északi oldalára ugyan hullhat ma 5-10 cm hó, de ott sem vagyunk elkényeztetve a hóval. Lassan nyomozni kell, hogy hova tűnt a havunk. Nos, Izlandon rekordot döntött a december, Törökországban méteres hó hullott, de a havazás nem állt meg és Iránban is ugyanennyi esett a magasabb hegyekben.

Igazából Amerikában sem rózsásabb a helyzet, főleg a keleti parton. Ezzel szemben az észak-nyugati részen hatalmas vihart jósolnak erre a hétre, amely 1500-2000 méteres magasság alatt olyan esőt hoz, amely eláraszt mindent. Fölötte pedig hatalmas havazás érkezhet, amely négyezer méteres magasságban nagyon komolynak ígérkezik. Több meteorológiai előrejelzés szerint is elérheti az ötméteres vastagságot is.

A www.mountain-forecast.com oldal előrejelzése a hétre
A www.mountain-forecast.com oldal előrejelzése a hétre
Az amerikai National Weather Service előrejelzése átlagosan 15 láb (457 cm) hóval számol, de ha a minimum és maximum adatok közül a legoptimistábbakat adjuk össze, akkor 266 hüvelyk (675 cm) jön össze péntekig a 4392 méter magas Mount Rainer csúcsa körül.

A meteorológusok szerint atmostphetic river nevű jelenség alakult ki, amely a szokásosnál jóval koncentráltabb és nagyobb adag nedvességet szállít a hegység felé. Most az ilyenkor szokásos csapadékmennyiség 2-3-szorosát várják a meteorológusok.

Hétfőn már megérkezett a havazás
Hétfőn már megérkezett a havazás
Végül is, simán benne van a pakliban, hogy a meteorológusok valamennyit tévednek, de ennek a mennyiségnek már a fele is szép teljesítmény lenne. Ahogy a webkamera képén látható, a havazás már elkezdődött az alsóbb részeken is. A legnagyobb adagot helyi idő szerint szerda reggelre (magyar idő szerint szerda délutánra) várják.
KOMMENTEK
arsenal | 2015.12.09. 10:53
Ausztriában ennek a tizedének is örülnének nagyon!

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE