Pitztal: átadták a felújított gleccservasutat

2022.07.27. Bata Attila

Július közepén átadták a síterep (a gleccser) felújított földalatti vasútját. A korábbi szerelvényeket 38 évnyi szolgálat után cserélték le modernebbekre.
A régi vonatok kiszolgálták az idejüket. A síterep kiszámolta, hogy az előző 38 évben megtett távolságukkal a Holdig, oda-vissza, három és félszer lehetne eljutni. És tegyük hozzá, hogy a közel négy évtizedet baleset nélkül teljesítette a helyi lifttársaság.

Az idő ugyan eljárt a régi vonat felett, de nem kell egy mindent elsöprő felújításra gondolni. Számos dolog nem változott, például a szerelvény hossza, a szállítható utasok száma és az óránkénti kapacitás. A kb. 10 millió euróba került ráncfelvarrás azonban sokat jelent az utasok kényelmében és az energiatakarékosságban.
Az utasok elsősorban a megújult vonat látványát vehetik észre először, amely továbbra is két nem összenyitott részből áll. A Doppelmayr új megoldást alkalmazott az alváznál, amelynek köszönhetően sokkal csendesebben közlekedik az új vonat. Természetesen az ülések kényelmesebbek, belül számos információs tábla segíti az időtöltést, ha valaki webkamerákat szeretne nézegetni vagy helyi infókat olvasni a kb. nyolcperces út alatt.

A vonat menetközben energiát is termel, ezt a világításához használják. A többiről a gleccseren kiépített napelemek gondoskodnak. A tervek szerint a vonat egész nyáron napenergiával működik.

Május 8-án, néhány nappal az előző szezon befejezése után nekiálltak a régi vonat szétszerelésének. Közben a CARVATECH gmundeni gyárában már lassan egy éve dolgoztak az új szerelvényeken. A pitztali szakemberekre már csak annyi feladat várt május közepén, hogy az elkészült vagonokat tüzetesen ellenőrizzék és átvegyék őket a gyártótól. A vagonok átmentek a vizsgán és május végén már mindkét szerelvény megérkezett a gleccserre.
Júniusban megkezdődtek a tesztek, a próbautak, valamint később beszerezték az összes szükséges engedélyt. Július 15-én ünnepélyesen is átadták a megújult gleccservasutat, amely továbbra is a Mittelberg (1740 m) és a régi hegyállomás (2840 m) között közlekedik.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
Havazás Előrejelzés
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2022 - Síelők Bt.