h i r d e t é s
Ráadásul nemcsak a magyar közönség volt kíváncsi a fiúkra, hanem a vasárnap sztárja, Dub FX is, aki csak azért érkezett korábban Magyarországra, hogy velük együtt bulizzon.
Szombaton a legkisebbek is kipróbálták a Városliget jegét: az U8-as hoki csapat apró játékosai meccset játszottak egymással. A szervezők arcfestéssel, jégszobrászattal, busókkal várták a családokat kora délután, később pedig a freeski legjobbjai kápráztatták el ugrásaikkal a közönséget.
A tömeget és a versenyzőket Soerii és Poolek melegítette be a középdöntőre, ahol Csanaky Péter és Trso Lukács Lego képviselte a magyar ridereket. A tömeg hatalmas ovációval fogadta az ugrásokat, de ezen a napon is csak a nyolc legjobb jutott a döntőbe.
A végső küzdelem előtt Beardyman alias Darren Formannek lépett a színpadra. A beatbox királyának sosincs két egyforma előadása: a Fridge fesztiválon is különleges koncerttel izzította a versenyzőket a döntőre. Fellépésére DUB FX is kíváncsi volt. A két kultsztár a Fridge fesztiválon találkozott először és hatalmasat buliztak a Pendulum koncertjére.
A legnehezebb három - és négyfordulatos ugrásokban bővelkedő versenyt és az 5000 eurós fődíjat végül Elias Ambühl nyerte, aki megvédte tavalyi címét. A második helyen Kai Mahler végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig PK Hunder állhatott.
A szombati napot a Pendulum őrületes bulija zárta. A csapat két éve nem járt Magyarországon, így több ezer fesztiválozó várta őket a nagyszínpad előtt. A Party Arénában Nick Warren és John Dahlback vitték az éjszakai műszakot.
A Fridge Fesztivál harmadik napja látogatórekordot döntött.
A freeski döntő eredménye:
1. Elias Ambühl (SUI) 182,5
2. Kai Mahler (SUI) 167,5
3. PK Hunder (NOR) 166
4. Gus Kenworthy (USA) 160,5
5. Klaus Finne (NOR) 160
6. Elvis Harsheim (NOR) 151,8
7. Jonas Hunziker (SUI) 146,8
8. Ole Mustad (NOR) 113