Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Remek hóviszonyok a salzburgi síterepeken

2014.03.01. Stánicz Balázs

Igaz hazánkban már nyoma sincs az idei télnek (már ha egyáltalán volt) Ausztria nyugati felében még javában zajlik a síszezon. A salzburgi síparadicsomok nagyszerű pályákkal várják márciusban a síelőket. Kis összefoglaló Reiteralmtól Kitzbühelig.

Minden héten esik a hó

A Karácsony és január eleji hóhiányos időszaknak vége. Január közepétől minden héten 1-2 alkalommal havazott a salzburgi terepeken. Jellemzően alkalmanként 10-30 cm friss havat jelentett ez a sípályáknak, egyes magasabb terepeken ennél nagyobb mennyiségek is előfordultak; elsősorban Kaprunban, Sportgasteinben, Obertauernben és Weißseen. Érdemes megemlíteni Katschberget is: a déli síterepen évtizedek óta nem volt ennyi természetes hó, mint az idén.

Téliesen kezdődik a március

Február utolsó hete igazi síelő idővel búcsúzott a régióban, kellemes hőfokokkal, napsütéssel és minden nap frissen kivasalt lejtőkkel. A március első hete úgy néz ki, a téliesebb arcát mutatja Ausztria ezen részén, hiszen vasárnaptól front közeleg, majd azt követően a jövő hét első felében is többször számíthatunk havazásra. A hóhatár a kezdetekben 800-1000 méter körül lesz, majd szerdán akár egészen 500 méterig is lehavazhat, azaz a tartomány jelentős része téli ruhát ölthet.

Akár 40 cm hó is eshet

Különösen a hét közepén várható intenzív havazás, amelynek köszönhetően 10-20 cm, míg a magasabb síközpontokban - elsősorban Kaprun, Obertauern és Weißsee hegyein - 20-40 cm friss porhóra van kilátás.

Méteres hó a síterepeken

A legtöbb salzburgi sípályán méteres hótakaró fogadja a síelőket: Sportgasteinben 220cm, Kaprunban 2 méter körüli, Obertauernben 180 cm, Weißseen 170 cm, Wagrainban és Flachauban 120-130 cm, Hochkönigen 125 cm, Reiteralmon (Stájerország) 130 cm, Zauchenseen 165 cm, míg Zell am See-ben 120 cm hó várja a síelőket.
KOMMENTEK
golo | 2014.03.02. 08:58
Sportgastein 03.01, nyugati oldal: hiába sok a hó, ha az ismétlődő meleg, majd a lefagyás miatt a felszíne kérges, jeges. Tegnap ismét főn volt és alaposan lefújt mindent. Ma reggel gyengén havazik, szél nincs, 5-10 cm lejöhet, ez sokat javít az élményen. Holnap, hétfőn kedvezőek lesznek a viszonyok, a lavinaveszély sem nagy. Kedden ismét havazás.
Chopoker | 2014.03.03. 11:47
Golo, remélem bejött a mai, az már jó hír, hogy 9h-kor nem a neten lógsz!:-)
golo | 2014.03.03. 18:40
Igen bejött. Régóta készültünk már erre, és ma alkalmas volt rá az idő és megvolt hozzá a kellő elszántság is. Endru, Ferkó és én lecsúsztunk Mölltalból Sportgasteinbe. Egy életreszóló élmény. Nem maga a csúszás, hanem hogy szépen, megfontoltan, hiba nélkül lejöttünk, pedig a hó nem volt ideális, kemény, szélfújta, néhol jeges is.
Edemer | 2014.03.03. 21:05
Egy kis helyesbítés!
A Reiteralm nem a Salzburgi sírégió része, hanem a Schladming-Dachstein régió része. A határ a Fageralmnál húzódik!
Kéretik a cikkben a hibákat javítani, mert elég megtévesztő azoknak, akik nem ismerik a területet és ezek alapján szeretnének síterepet választani.
Tisztelettel!
admin ági | 2014.03.04. 11:19
köszönjük az észrevételt, javítottuk!

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Sporthotel Royer csillagcsillagcsillagcsillagSuperior
Családbarát sportszálloda Schladmingban, 450 méterre a Planai sílifftől, ingyenes sítranszferrel! Wellness részleg medencével, csúszdával, szaunákkal és gyermek medencével. Szolgáltatások: gyermekfelügyelet, tekepálya, teniszpályák, squash, és még sok más beltéri sport.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Pension Tilly csillagcsillagcsillag
Családi vállalkozásként működő panzió 1-4 fős szobákkal, az Enns folyó völgyében, Tauplitz és a Schladming Sírégió között kb. félúton. Szolgáltatásai: ingyenes szauna, ingyenes Wifi, nyáron kerti medence, masszázs, kozmetika, lőtér, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Glösalm
Igazi alpesi meseházikó a Dachstein gleccser lábánál 1.500 méteres magasságban. 3 db modern apartmanja összesen 11 fő részére kínál szállást, büféreggeli is kérhető. Á la carte vendéglő is működik a szálláshelyen.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.