Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Schnalstal: megnyílt a gleccser a versenyzőknek!

2016.09.04. Bata Attila

Az idei szezon eddig jól indul a dél-tiroli Val Senales/ Schnalstal gleccseren. A tavalyról elrakott hó segítségével már nagyon korán sikerült síelhető pályát varázsolni, így péntek óta már folyamatosan érkeznek az európai síklubok versenyzői. A hobbisíelőknek még egy ideig várniuk kell a nyitásra.
A hétvégén megnyitották az első pályát a Grawand lift mellett. Soha ilyen korán még nem lehetett elkezdeni a szezont ezen a gleccseren. Jó, ez egy kissé félrevezető, hiszen 2012-ig egész évben lehetett használni a gleccsert, de 2013 óta már nincs nyári síelés. Tehát az utóbbi négy szezon legkorábbi lehetősségét kapta az a hét csapat, akik már péntek óta itt síelhetnek.

A hóviszonyokat szemrevételezte az olasz szövetség elnöke és az osztrák férfi válogatott kapitánya, akik nagyon elégedetten nyilatkoztak a látottakról. Abban pedig megegyeztek, hogy a két ország válogatottjai szeptember 20-tól közösen gyakorolnak a gleccseren.

Addig még jelentősen javulhatnak a körülmények, jöhet havazás és újabb pályákat nyithatnak meg, köztük a sokak által várt Leo Gurschler pályát, amelyet tavaly nyitottak meg a versenyzőknek. A fekete pályát (550 m hosszú, 200 méter szintkülönbségű, 2775-2975 méter magasan található) a környék ismert szülöttjéről nevezték el, aki 40 évvel ezelőtt hozta létre Dél Tirol első gleccser síterepét.

Egyelőre tehát csak a versenyzők használhatják a pályákat, de ők is csak az utóbbi időben bevezetett foglalási rendszeren keresztül kaphatnak pályákat.

Két további hír a síterepről. 25 éve találták meg Ötzit a környék hegyeiben, ezt meg is ünneplik egész szeptemberben. Az már kevésbé jó hír, hogy a gleccser alsó részén épülő családi pálya építését környezetvédők tiltakozása miatt egyelőre le kellett állítani. Mindkét hírről később írunk részletesen.

Ha már síelés az olasz gleccsereken, akkor említsük meg, hogy ezen a hétvégén lehet utoljára síelni Zermatt olasz oldalán, Cervinia síterepén. A nyári szezon vasárnap zárul. Legközelebb október 22-én nyitnak ki egy hétvégére, majd október 29-tól már naponta lehet itt síelni.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE