Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Síliftbaleset Grúziában, magyarok is a liftben rekedtek

2018.03.16. MTI

Többen megsérültek egy sílift-balesetben Grúziában a Gudauri síterepen pénteken. Magyar síelők is voltak a liften, ők épségben megúszták a balesetet.
h i r d e t é s
Treer Albert, a helyszínen tartózkodó magyar turista az MTI-nek telefonon elmondta, hogy magyarok is fent rekedtek a 3276 méterre vezető Sadzele liften, amikor nagyjából tíz ülőszék összecsúszott. Közlése szerint a mentés nagyjából másfél órája tart.

A székek először megindultak hátrafelé, hat magyar síelőnek sikerült kiugrania, mielőtt a székek összeütköztek volna, ketten azonban fent rekedtek. A alsó állomáson nagyjából tíz szék roncsolódott szét az ütközésben.

A Georgian Journal honlapja idézte a grúz egészségügyi minisztert, aki azt mondta, hogy tizenketten sérültek meg, köztük két külföldi, egy ukrán és egy svájci, és hogy egyikük sérülése sem súlyos.

Az alsó állomáson

Ugyanakkor a felső állomáson
A miniszter elmondása szerint két embert Tbiliszibe további nyolcat a gudauri kórházba szállítottak. A nyolc emberből egy már el is hagyhatta az egészségügyi intézetet - tette hozzá.

Leállás után
A Georgian Journal jelentése szerint a grúz belügyminisztérium megkezdte a baleset kivizsgálását.
KOMMENTEK
Viri | 2018.03.16. 15:58
Lehet tudni valamit az okról?
Hol voltak a kezelők? Miért nem állították le a vészkapcsolóval?
netgo97 | 2018.03.16. 17:12
Akár mi romlott el, ezt elég durván elnézték valószínűleg. Minden gép árammal megy, ergo ha nincs áram nem működik. Valahol csak volt egy biztosíték... de az, hogy percekig ment még így az elég durva.
Gkrissz | 2018.03.16. 17:22
Minden gép árammal megy, ergo ha nincs áram nem működik --> jesszus :D
A rajta ülő emberek tömege miatt indult el visszafelé, valami nagyon elszállhatott a mechanikájában :/
Boondie79 | 2018.03.16. 17:36
Igen, én is így látom. Hátrafelé ment, tehát nem a motor hajtotta, hanem a gravitáció.
Valami féknek azért illett volna lennie...
magnum56 | 2018.03.16. 17:47
Minden felvonón van mágnesfék, amely áramkimaradáskor bezár és nem engedi megindulni visszafelé a szerkezetet. Úgy tűnik, hogy a fék nem működött. Hátrafelé ment a libegő és sokkal gyorsabban, mint normál menetben előrefelé.
Az is látszik, hogy nem összecsúsztak az ülések, hanem a hátrafelé megindult liften a hajtóállomásnál az egyik megakadt, a többi pedig nekiütközött. Még szerencse, hogy a forduláskor kidobálta az embereket a hóra és nem darálta be.
Tervező | 2018.03.16. 18:00
Akkor lehetne jobban következtetni az okokra, ha a visszafelé indulásról is lenne felvétel, sajnos eddig arról nem találtam.
Az biztos, hogy valami orbitális trehányság történt, mert a vezérlés sokszorosan túlbiztosított, meghatározott sebességeltérésnél automatikusan leállítja a pályát, előre-hátra egyaránt. Sőt, vezérlés nélkül,sőt a pálya működése alatt bármikor, a kezelő kinyithatja a fő fék hidraulika csapját, amivel azonnal megfogja a berendezést, mivel a fék előfeszített rugóegységgel zár , és ráadásul ebből az egységből min. kettő van.
Amúgy ilyen sebességgel gravitációsan, látva a pályát, nem mehetett volna, a székek ürülésével lassulni kellett volna a pályának, de szinte egyforma sebességű forgás látható.
Ugyanilyen a mátraszentistváni lift is, de ne aggódjon senki, egyelőre még elgondolni sem tudom, hogy ezt szándékosan hogyan lehetne előidézni.
Csak gravitációs mentés esetén fordulhat elő elméletileg kezelői trehányságból, ezért kellene információ a folyamat elindulásáról.
Minden más esetben a vezérlés többszörösen tilt és fékez.
Stifado | 2018.03.16. 18:35
Én 3 napja még mentem volna ezzel a felvonóval, csak lavinaveszély miatt le volt zárva... A pályarendszer egyik leglassabb felvonójáról van szó. A felvételből is látszik, hogy amikor már "kiürült" a felvonó mert az emberek lekerültek róla, akkor le is lassult a rendszer, szóval teljesen "szabaddá" vált a rendszer fékek nélkül, és kizárólag a gravitáció miatt indult el visszafelé. Erre mondják hogy "this is Georgia". 4 nappal az eset előtt meg a transzformátor "szart be", emiatt nem ment jó pár fontos felvonó.
A magyarokról annyit tudok, hogy szerencsére jól vannak. Ők láthatóak is egyébként a videó felvételeken.

De a hely zseniális, még ennek láttán is visszemennék bármikor...
netgo97 | 2018.03.16. 19:18
Gravitáció ide vagy oda, nem olyan meredek a hegy, hogy ennyire sokáig pörögjön ilyen sebességgel, de tegyük fel ugye videórol van szó, lehet csalóka a kép. Mágneses fék azonnal kapcsol ahogy nincs áram, különben minden lift ezt csinálná amikor megállítják...
Ergo nincs áram nem mozog (elméleti síkon)
rdavid89 | 2018.03.16. 19:58
Dopelmayr gyári tesztje, műteherrel fék nélkül:
Ezt elnézve lehetett volna csúnyább is ez a baleset.
https://youtu.be/u4WPSZojtyE?t=4m51...s
minerel | 2018.03.16. 20:34
Szerintem simán trehányság. Emberi mulasztás lesz ott az okok között.
Tervező | 2018.03.16. 20:52
Hogy a lift gravitációsan mozgásképes legyen, ahhoz a kezelők sok percig tartó mechanikai beavatkozása szükséges, ezért lenne fontos infó, mi történt a visszaforgás előtt. Ha semmit nem oldottak ki és nem darálta le a bordás kihajtó tengely végét, a hajtómű és a pálya saját belső ellenállása nem engedne meg ilyen sebességre gyorsulást, amit a videón rögzített állapotban látunk. (bolygóműves hajtása van, elég nagy a belső ellenállása, ld. Mátraszentistván, maga az olajkavarási veszteség akkora, hogy külön olajhűtő kell)
Talán valamelyik szemtanú megírja az irányváltás körüli történéseket. A szándékos irányváltás is szünettel jár, nulla átmenetes kézi kapcsolóval lehetséges csak, majd újra indítani kell.
rdavid89 | 2018.03.16. 21:14
Kicsit utánaolvasva: ezekben a liftekben kuplungszerkezettel elválasztható a halytómű, annak meghibásodása esetén.
rdavid89 | 2018.03.16. 21:16
A viden látszik, hogy a lift gépháza nyitvavan, valami beavatkozás volt.
Tervező | 2018.03.16. 21:26
Most figyeltem fel rá , hogy a burkolat oldala nyitva van, ott, ahol a segédhajtást kell rákapcsolni.Lehet, hogy elment az áram , ebben az esetben a visszaforgást meg kellett előzni a lift néhány perces álló helyzetének. Ez egy hidromotor, amit kézzel mechanikusan kell csatlakoztatni, viszont: a fő hajtás nem kapcsolódik le, hanem a lift visszafelé meghajtja a villamos motort is. Ezért írtam, hogy a rendszer belső ellenállása elég nagy gravitációs mozgás esetében is.
Ha nem jól csatlakoztatta a segédhajtást, és kézzel kioldja a féket, ekkor megindulhat a lift, viszont ezt látni kell a kezelőnek, és egyetlen mozdulattal újra zárni tudja a féket. Hogy szakavatott kezelő volt-e ott, na, ebben az irányban lehet kutakodni...
Ezért várjuk a szemtanúk hozzászólását a megelőző percek történéseiről.
Tervező | 2018.03.16. 21:31
rdavidn89-nek válaszolva: igen elválasztható, de ez egy mechanikus szerkezet, amit le lehet húzni a kihajtó bordás tengely végéről, ehhez fel kell mászni a korong tetejére,levenni a burkolatot, szétcsavarni stb, tehát sok perces előkészület kell hozzá.(Akik Eplény vagy Lillafüred hajtó állomását látták, ott alul van, egy kézikerék a korong közepén , azzal oldható, de mindenképpen álló helyzetben, tehát több perc, és mivel megállították a liftet, vagy magától állt meg, közben a fék automatikusan rögzít)
rdavid89 | 2018.03.16. 22:11
Tervező-nek válaszolva: laikusan úgy láttam ezeken a lifteken, hogy korong alján van egy fogas rész amit üzemzavar esetén egy hidraulikus hajtúmű kapcsolódik (kapcsolható), melyet egy dízelmotor működtet (pl áramszünet esetén). A szemtanúk azt mondják, hogy egy hosszabb leállást követően következet be a baleset. Ahhoz, hogy ily' módon kiüríthető legyen a lift áramszünet vagy az elektromos meghajtás hibája esetén, gondolom azt előbb a Doppelmayr videójában is "szereplő" kuplunggal függetleníteni kell. Lehet, hogy előbb lett kioldva mint, hogy a hidraulikus meghajtás hozzá lett volna kapcsolva a "koronghoz". Az általam linkelt videóban is azt tesztelik, hogy egy ilyen szabad futás esetén, a gravitációtól felgyorsult liftet le lehet -e fékezni. Az a kérdés, hogy ez most miért nem sikerült
Stani | 2018.03.17. 08:30
"2018.03.16. 19:58:06 rdavid89
Dopelmayr gyári tesztje, műteherrel fék nélkül:
Ezt elnézve lehetett volna csúnyább is ez a baleset.
https://youtu.be/u4WPSZojtyE?t=4m51...s"

->>Ez nem Doppelmayr lift, hanem egy ezeréves Riblet


"2018.03.16. 19:18:48 netgo97 - módosítás - törlés
Gravitáció ide vagy oda, nem olyan meredek a hegy, hogy ennyire sokáig pörögjön ilyen sebességgel, de tegyük fel ugye videórol van szó, lehet csalóka a kép. Mágneses fék azonnal kapcsol ahogy nincs áram, különben minden lift ezt csinálná amikor megállítják...
Ergo nincs áram nem mozog (elméleti síkon)"

--> a felvonószakasz középső része meglehetősen meredek, egyébként meg összetettebb a rendszer.

A Doppelmayr egyik munkatársa aki Tbilisziben tartózkodik állandóan már tegnap megérkezett a helyszínre, illetve Vorarlbergből is a helyszínre indultak a cég munkatársai.

Sajnos az emberi mulasztás (amennyiben ez az ok) a legmodernebb technika mellett sem zárható ki teljesen, ld. repülőgép vagy vonat szerencsétlenségek, vagy a sajnálatos kapruni gleccservasút esete még 2000-ben, amikor 100+ ember égett halálra vagy fulladt meg...
Tervező | 2018.03.17. 08:37
Köszönöm Dávid infóját, tehát egyértelmű ezek szerint, hogy vészhajtásra kapcsoltak. Ránézésre ugyanaz a típus, mint a mátraszentistváni. Nem fogaskoszorúval hajt, hanem a hidromotor ugyanarra a hajtóműre kapcsol rá egy második tengelyen, amire a villamos motor is hajt. A gravitációs mozgatás úgy is elindítható, hogy nem kapcsolja szét a hajtókorongot a hajtóműtől, és az visszaforgat. A másik lehetőség, hogy szétválasztja a korongot a hajtás kimenő tengelyétől, de ezt a korong tetején lehet megtenni. Mindegyik esetben a korongra ható fő féket (amiből kettő van) a kezelőnek kell kézi szabályozással működtetni, "érzéssel", amihez gyakorlat kell. Ha nyitva hagyja, begyorsulhat. Csak az a feltűnő, hogy szerintem szinte azonos sebességgel forog, és aránylag hirtelen áll meg. Nekem úgy tűnik, nyitva hagyták a féket, majd hosszú kapkodás után találták meg azt a golyóscsapot, amivel a fékeket azonnal zárni lehet. Ezért állt meg aránylag hirtelen, az aránylag hosszan tartó egyforma sebességű forgás után. Mivel ha tényleg nem volt áram, a vezérlés memóriája erről a szakaszról üres. Még az sem elképzelhetetlen, hogy a kezelő felpörgette a dízelmotort (ami a hidraulika szivattyút hajtja) és nagy sebességgel elindította vele az ellenirányú mozgást. Ezért tűnik úgy, legalább is nekem, hogy egyforma sebességgel mozog, nem lassul a székek kiürülése során. Tehát a vizsgálatba nagyon bele fog játszani, mit hazudnak a kezelők.
holdosi74 | 2018.03.17. 12:23
Sziasztok! Liftkezelőként (Seilbahnmaschinist) dolgozok Ausztriában a munkámhoz szükséges iskolát és vizsgákat a Tiroli Vorarlbergben a liftgyártó Doppelmayr cégnél végeztem el. A munkámból adódó tapasztalataim szerint ez a baleset csakis súlyos emberi (lifkezelői) mulasztás miatt fordulhatott elő. A kommenteket olvasva nagyon sok érdekességet olvastam de a Tervező nevű felhasználó szerintem pontosan leírta a baleset vélhető okát. Szerintem a liftkezelő az áramszünet miatt megpróbálta átállítani az elektromos motor hajtását a dízel motor hajtótengelyére de sajnos a hajtó tárcsát vagy annak tengelyét nem rögzitette a hidraulikus fékkel, ezért a kötélpályán lévő emberek súlyával terhelt székek elkezdtek visszafelé forogni és gyorsulni. Csodával határos módon mindenki túlélte a balesetet az biztos, hogy nem szívesen lennék most a liftkezelők helyében! Az én munkahelyemen pl. van egy biztonsági Protokol ami előírja, hogy áramszünet esetén ezt a műveletet csakis kettő dolgozó jelenlétében szabad elvégezni.
Tibi1973 | 2018.03.18. 19:22
A Doppelmayr cègnèl ezeknek a vezèrlèsèt èpìtettem,ès kizàrt dolog, hogy a cèg hibàlya legyen. Rengeteg èrzèkelő működik a helyes működès èrdekèben. A cèg töbszörösen túl biztositja a rendszert. Üzembe helyezès előtt minden rèszt töbször tesztelnek. Csak emberi gondatlansàg okozhatta szerintem.
gudauri_skier | 2018.03.18. 21:19
hello, mi ezt tapasztaltuk: beszálltunk a liftbe; mögöttünk még beszálltak egy ülésbe; ezután megállt a lift; rövid idő után elkezdett lassan visszafelé indulni; majd lassan gyorsulni; ordíbáltam a szélen ülő fickóval, h szedje le a lábát, h a bar-t ki lehessen nyitni, de nem reagált; mire a fordulóhoz értünk addigra gyorsult be igazán, de mivel a srác miatt le volt csukva a korlát, ezért mi csak kilendültünk oldalra,de nem repültünk ki, csak a lécek estek le, illetve elgörbült a lábtartó; aztán hátrafelé ezerrel fel a hegyre, kerestünk, hogy hol fogunk tudni kiugrani, de előbb megállt a lift, mielőtt olyan helyre értünk volna, ahol nem túl magas.. itt van egy video a mentésről: https://vimeo.com/260566200
Bata Attila | 2018.03.20. 07:43
Közben nagyon rájár a rúd a síterepre. Tegnap egy helikopter zuhant le két síelővel, mindketten túlélték.
http://www.dailymail.co.uk/news/art...icle-5518273/British-auth...
magnum56 | 2018.03.21. 15:44
"...beszálltunk a liftbe; mögöttünk még beszálltak egy ülésbe; ezután megállt a lift; rövid idő után elkezdett lassan visszafelé indulni; majd lassan gyorsulni...

gudauri_skier!

Mennyi ideig állt a lift? Másodpercekig vagy percekig? Vagy még több ideig?
rdavid89 | 2018.03.26. 08:36
Emberi hiba:

However, after the chairlift was stopped, the operator had to introduce specific sequence of procedures and after implementation of the certain actions, the operator had to switch the chairlift on to the diesel generator power and bring the tourist to the safe site where they would have left the chairlift.

Unfortunately, according to the current conclusion, the operator made a mistake. The combination of the actions that he should have had carried out were not implemented in compliance with the relevant instructions – it was a human error.

http://www.economy.ge/index.php?pag...e=news&nw=645&s=p...

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE