Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Forradalmi síszemüveg: mini képernyő a lencsében

2010.10.04. Bata Attila

Komoly újdonság jelent meg az idei szezonra. A síszemüvegbe épített mini képernyőn pontosan leolvashatjuk, milyen gyorsan, hány kilométert, vagy mekkora szintkülönbséget síeltünk meg. Az egészet a GPS technológia használata teszi lehetővé a körülbelül százezer forintba kerülő szemüvegben.
Az új szemüveget kívülről kapcsolgathatjuk
A Recon Instruments tavaly decemberében jelentette be forradalmian új termékét, amelyre ugyan jócskán kellett várni a bejelentés után, de októbertől már lehet rendelni, az első darabokat pedig október 10-től már kézhez is lehet venni.

A gyártó szerint ez lesz a világ első síszemüvege, amely valós idejű GPS adatokat használ, a szemüveg sarkában látható áttetsző kijelzőn mindig az aktuális adatokat látjuk majd. Síelés közben tehát megjelenik a síszemüvegünk „képernyőjén” az aktuális sebességünk, helyrajzi adatok, az aktuális magasság adat, és a megsíelt szintkülönbség. Természetesen beállítástól függően az adatok összegezve is megjelennek. Ezen felül a szemüveg órája működhet stopperóraként vagy számlálóként a megsíelt pályákat tekintve. Az persze természetes, hogy az aktuális hőmérsékletet is kijelzi a képernyő. A síelés alatt összegyűjtött adatokat USB csatlakozó segítségével lehet számítógépre menteni.

A szemüvegbe épített mini LCD optikán megjelenő adatokat kívülről állíthatjuk be. A szemüveg külső részén elhelyezett gombokkal lehet előre/hátra vagy fel/le lépkedni a különböző adatok között, például amikor a liften ülve visszanézzük az előző csúszás adatait. A gyártó szerint ezeket a gombokat kesztyűs kézzel is könnyen lehet majd használni.

A szemüveg két változatban került a piacra, az olcsóbb verzió polarizált lencsével 399 dollárba, a drágább változat polarizált és fotokromikus (napfényre sötétedő) lencsével ellátott változata 499 amerikai dollárba (kb. százezer forint) kerül.

A síelős társadalmat természetesen már most megosztja az új kütyü. Újdonságát és használhatóságát a nagytöbbség elismeri, de ilyen húzós árak mellett biztosan nem sokat fogunk látni belőlük az idén.
KOMMENTEK
minerel | 2010.10.04. 18:03
ismét egy nagyon értelmes dolog került a piacra.
poisonka | 2010.10.04. 18:46
ez mennyire fontos... Könyörgöm, nem akarok sok technikát. ak
vanczi | 2010.10.04. 20:23
szerintem a freestyleosoknak ez akár jelenthet is előnyt, amikor egy hatalmas ugrón a sebességet próbálják belőni például akkor ha durván változó hóviszonyok vannak... sajnos ebből már nem egy komolyabb baleset volt, az eddig látott filmek alapján
vanczi | 2010.10.04. 20:24
de a síversenyzők is hasznára lehet, letudják ellenőrizni a max sebességet így amikor gyakorolnak pontosabb következtetéseket vonhatnak le akár.
vasssy | 2010.10.04. 20:32
Később Google Earth-el - hú, ebből még szójáték is lehet :-) - kombinálva kijelzi majd a képen, hogy merre jársz és láthatod, hogy melyik fenyőt kerüld ki, ha ki akarsz keveredni az erdőből...
szal naonhasznosdolog! ;-)
Szab | 2010.10.05. 10:52
Marhaság. Csak zavarna menet közben. Akit érdekel az adathalmaz a zsebébe dugott kütyüvel is megoldja...
Szab | 2010.10.05. 10:57
...viszont motoron, hasznos lehet.
pasztorkori | 2010.10.05. 14:12
szerintem ez nagyon jo cucc.... minden szempontból előnyös... hátránya szerintem nincs... mert tuti nem lehet zavaro... biztos lehet kapcsolgatni rajta mit jelezzen ki ... és nem az hogy egyszerre mindent kidob a képernyőre ugyhogy kb semmit sem látsz kifele :D
gaboca | 2010.10.05. 21:05
Én nem szeretném ha bármilyen Nagy Testvér, bármikor tudná merre járok...
Gerison | 2010.10.14. 11:01
Basszus' én már pár éve kitaláltam, hogy a sípályák térképét ki lehetne vetíteni a szemüvegre, főleg egy pálya rendszernél. Sokszor szoktunk számolgatni-centizgetni, hogy elérjük az utolsó felvonót a hegy másik oldalán... le kell védetnem az ötletem, mert ez lesz a következő!!! ;-)
Gerison | 2010.10.14. 11:08
Mint egy navigáció. Meghát' néha eltéveszti az ember hogy melyik felvonóhoz ér...
l_zoli | 2013.04.02. 22:06
2,5 év elteltével. .... igen csak jó cucc, az ára is. Az osztrák siterepek többségének a sitérképe is megvan navigacioval, és nem zavaró sielés közben. ...
de nem nélkülözhetetlen

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE