Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Ausztria: SMS mentette meg az eltévedt sítúrázókat

2019.12.18. Bata Attila

A felső-ausztriai Wurzeralm síterepének közelében sítúrázó pár annak köszönheti, hogy megtalálták őket a hegyimentők, hogy SMS-ben el tudták küldeni a tartózkodási helyük koordinátáit.
A sítúrázók közel 1850 méteres magasságban jártak, amikor a két mobiltelefonjuk közül az egyik teljesen lemerült. Pont az, amelyikre előzetesen elmentették a térképet és a túraútvonalat. A másik telefonnal felhívták a hegyimentőket, akik elmagyarázták nekik, hogyan tudják SMS-ben elküldeni a tartózkodási helyüket.

A hegyimentők vezetője szerint a legtöbb okostelefon képes arra, hogy a Google Maps koordinátáit SMS-ben elküldje. Ezt a funkciót már többször is használták a korábbi mentések alkalmával. Ahogy elmondták ez a módszer egyszerűbb, mint a közösségi alkalmazások használata ebben a helyzetben.

A pár délután ötkor hívta fel a hegyimentőket, akiket három órával később este nyolckor kísértek le biztonságban az egyik közeli hüttéhez, majd a sílifttel a völgybe.

A hegyimentők tanácsa szerint a sítúra megtervezésénél mindig számítsunk előre nem látható eseményekre, így hagyjunk több időt a túra teljesítésére. Számtalan váratlan probléma történhet, pl. a felszerelés megrongálódik, vagy valamelyik társ megsérül vagy megbetegszik. A legfontosabb, hogy az ereszkedést időben kezdjük el!

A felszerelés mindig tartalmazzon elemlámpát (a mobiltelefon funkcióján kívül), meleg ruhát és folyadékot. A hidegben könnyebben lemerülő telefonok miatt érdemes vésztöltőket (powerbank) magunkkal vinni.
KOMMENTEK

Szállástipp
Hotel die Traube csillagcsillagcsillag
Hotel die Traube Admont szívében 35 egyedileg berendezett fürdőszobás szobával, és saját étteremmel és bárral.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.