Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Sölden: nézők nélkül rendezik a világkupa futamot októberben

2020.08.20. Bata Attila

Szokás szerint idén is Söldenben rendezik meg az első világkupa futamokat. Most annyi különbséggel, hogy a megszokott dátumhoz képest egy héttel előbbre hozták a versenyeket, valamint biztonsági okokból most nézők nélkül bonyolítják le.
Kép egy korábbi versenyről, sajnos most nézők nélkül
Kép egy korábbi versenyről, sajnos most nézők nélkül
Furcsa lesz nézők nélkül, de a tervek szerint legalább lesz verseny Söldenben október 17-én és 18-án. A szervezők eredetileg kevesebb nézőt szerettek volna beengedni, de az osztrák és nemzetközi szövetség kérésére nézők nélkül rendezik meg a versenyeket.

A résztvevőket négy zónába osztják a helyszínen. Külön zónákat alakítanak ki a versenyzők és edzőik, a szervezők, a média és a hivatalos meghívottak részére. Ezeket a zónákat elkülönítik egymástól.

A versenyeket egy héttel hozták előbbre. Azzal számolnak, hogy ebben az időszakban szinte csak a versenyzők használhatják a Rettenbachferner-gleccser környékét, a nagyközönségnek utána nyílna meg.

A tervek szerint az idei versenyek előtt mindig tesztelni fogják a résztvevőket, de a pontos szabályokról még korai beszélni, hiszen a vírushelyzet is sokat változhat a versenyszezonig, másrészt a szövetség is csak szeptember végén ül össze megbeszélni a részleteket.

Ezen a szeptember végi megbeszélésen más témák is szóba kerülnek. Például a novemberre és decemberre tervezett észak-amerikai versenyek pótlása. A FIS legújabb elképzelése szerint a versenyeket Európában szeretnék megrendezni, biztonságos körülmények között. Az egész mezőny utaztatása nem lenne egyszerű feladat a járvánnyal kapcsolatos észak-amerikai szabályozások miatt. Így szeptemberben póthelyszíneket kell keresni a kimaradó amerikai és kanadai helyszíneknek (Killington, Lake Louise és Vail/Beaver Creek).
KOMMENTEK

Szállástipp
Top Tirol Apartmanház csillagcsillagcsillagcsillag
Az apartmanház Huben faluban, Söldentől északra található. A síbusz megállója közvetlenül a ház előtt van, amivel 10 perc alatt a kabinos felvonónál lehetünk. A házban összesen 24 db, 4 különböző típusú 2-7 fős apartman található és egy kiváló wellness részleg.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE