Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Sölden: várható volt, kirobbant a wax botrány

2023.10.30. Bata Attila

Nem volt egyszerű az idei szezon első hétvégéje a söldeni gleccseren. Hóhiány miatt nem kellett a versenyeket törölni, azonban a férfiak futamát szó szerint elfújta a szél. A verseny leginkább arról lesz emlékezetes, hogy először alkalmazták a sokak által kritizált új wax-szabályozást, amely meghozta az első áldozatát.
Ragnhild Mowinckel a söldeni verseny előtt (instagram/ragmow)
Ragnhild Mowinckel a söldeni verseny előtt (instagram/ragmow)
A hölgyek szombaton csodálatos időben és hóviszonyok között siklottak. Nem ment rosszul az első futamban a norvégok kétszeres olimpiai ezüstérmes síelője, Ragnhild Mowinckel, aki az első futamot a hatodik helyen zárta. Utána, az új szabályok szerint a sílécét átvizsgálták, majd megállapították, hogy nem felel meg az új szabályoknak és azonnal kizárták. A szinte mindig mosolygós és életvidám norvég könnyek között búcsúzott a versenytől.

A FIS (Nemzetközi Sí Szövetség) már 2019-ben úgy döntött, hogy betiltja a környezetre és az egészségre káros fluor tartalmú waxok használatát. A döntést éveken át halogatták, aztán idén tavasszal bejelentették, hogy az új szabály életbe lép a FIS összes szakágában, tehát az északi és az alpesi sportokban is egyszerre.

A fluorozott waxok a nyolcvanas években jelentek meg, és hamar kiderült, hogy használatukkal komoly előny elérhető elsősorban sífutásban, és főleg nedves, tapadós hó esetén. A waxokat minden csapatnál waxmesterek vagy technikusok viszik fel a lécekre. Az ő tapasztalatuk és tudásuk nagyon fontos a mai világban. Szoros versenyeken századmásodpercek döntenek, és sok múlhat egy tökéletesen eltalált waxoláson.

Használatuk egyre népszerűbb lett, azonban a környezetre ártalmas hatásukkal is egyre több tanulmány foglalkozott. Először a versenyszínhelyeken mutatták ki a természetben, majd az erdő állataiban. A tavaszi olvadás a hóban összegyűlt és nem lebomló anyagokat a környékbeli vizekbe juttatja, amely gyorsan terjed tovább. Egy amerikai tanulmány szerint az ország vizeinek kb. 80 %-ban kimutatták jelenlétüket.

A már említett technikusok fokozott veszélyben vannak. Egy 2010-es svéd és norvég tanulmány szerint a vérükben 45-ször magasabb volt ezeknek a káros anyagoknak a mértéke, mint az átlagembernél. Egy technikus sokszor az egész csapat léceit készíti elő. A waxolás fontos lépés. A léceket többször is waxolják, sokszor több lécet waxolnak különböző módszerekkel, hogy a versenyző ki tudja választani, hogy melyik a leggyorsabb. A waxolás gyakran szűk, szellőzetlen helyiségekben történik, ahol a felmelegített wax káros anyagait lélegzik be a technikusok. Az orvosi tanulmányok a lehetséges egészségügyi kockázatok között a keringési- és májbetegségeket, hormonzavarokat, valamint rák kialakulását említik.

Abban szinte mindenki egyetértett, hogy a vízlepergető tulajdonságai miatt előszeretettel használt fluor waxok károsak és valamit tenni kell. A FIS döntését leginkább az hátráltatta, hogy nem találtak megbízható módszert a káros anyag kimutatására a síléceken. Szerintük ez idén megoldódott, már új mérőműszert használtak a versenyen, de a csapatok és a sportszergyártók is rendeltek néhányat ezekből a drága berendezésekből (kb. 30 ezer euró). Sokan még mindig szkeptikusak ezzel kapcsolatban. A másik érvük az volt, hiába megbízható a rendszer, mi történik, ha valaki szándékosan befújja fluorral a másik előkészített lécet, mintegy szabotázst követ el az ártatlan versenyző ellen.
Az ellenőrzés gyors. A futam után ezzel a géppel mérnek. Kétszer. Az adatokat egyből feltöltik.
Az ellenőrzés gyors. A futam után ezzel a géppel mérnek. Kétszer. Az adatokat egyből feltöltik.
A norvég versenyző lécét két nappal a start előtt már ellenőrizték és mindent rendben találtak. A síléc gyártója, a Head, teljesen értetlenül áll az eset előtt. Minden úgy csináltak utolsó nap is, mint korábban. Fogalmuk sincs, hogy történhetett. De nemcsak ők, hanem a versenyzők sem értik mi történt. Természetesen Mowinckel és szervízese ártatlannak tartja magát, de a versenybíróság szerint olyan kiugróan magas volt az érték, hogy nem tehettek mást, meg kellett hozniuk a döntést.

A hölgyek versenyét a svájci Lara Gut-Behami nyerte, aki korábban azt nyilatkozta, hogy a zermatti edzőtáborban az "illegálisan" waxolt léceivel 1,6 másodperccel gyorsabb volt, mint a szabályossal. Akkor úgy gondolta, hogy ez sokaknak csábító lehet. Most nem zárta ki a külső beavatkozás lehetőségét. Szerinte, „nagyon is valószínű, valaki szándékosan fluorral fújhatta le a léceket. Ezentúl az lenne a legjobb, ha a technikusok az előkészített lécekkel aludnának.”

Az új szabályról és annak megítéléséről biztosan sokat hallunk még a következő időszakban, pro és kontra.

Frissítés - 2023.11.03

A FIS, a norvég szövetség és a Head közös vizsgálata megállapította, hogy a waxolásnál használt szerszám tartalmazott fluort nagy mennyiségben....
KOMMENTEK
VÁrpád | 2023.10.31. 12:44
Első tíz versenyzőét gyanú nélkül vizsgálnám! Több lépcsőben, kémiai, radiológiai és mikroszkopikus vizsgálattal egyaránt! Semmiből nem áll előszűrés után elzárva tartani a léceket! Gondolom így sem a szálloda fészerében a falának támasztva tárolták! Hozzáférést csak szűken a team résztvevőinek engednék, így övék a felelősség! Bár így sem gondolom, hogy másképp lenne! Nem gondolom, hogy idegenek fogdoshatják a versenyzők léceit! Mindinkább figyelmetlenségre, vagy szándékosságra gondolnék! Szabotálást kizárnám, de jó ötlet a felelősség vállalása helyett! De az is lehet, hogy a tavalyi lécet hozta le véletlen a padlásról a kolbászok mellől, amin egy szezonvégi akciós karbantartás által került a fluorwax a kantni mellé!
VÁrpád | 2023.10.31. 13:04
A környezetterhelésről annyit mondanék, egy lécpárra 10-20 gramm vaxot vasalok fel, van némi kipárolgás, plussz a javát lekaparom-kikefélem, polírozom! Nem tudom mennyi marad fent, de nem színtiszta fluor ami fennmarad, hanem vegyület! Lehet nincs 1-2 gramm! A szállodák mosdójában több fluortartalmú fogkrémet öblítenek le a lefolyón szerintem!
diabolo | 2024.02.17. 18:07
A fluor tartalmú waxok (nem flour!) fluorozott szénhidrogéneket tartalmaznak, amik nagyon sokáig fennmaradnak a környezetben, nem bomlanak le, ez okozza a környezetterhelést. Ezek kémiailag távol állnak a fluoridtól, amit a fogkrém tartalmaz, és aminek nincs ilyen környezeti hatása.

h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE