Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Alpesi sízőé az első magyar arany a Speciális Olimpián

2017.03.21. sielok.hu

Már a nyitónapon megszületett a magyar delegáció első aranyérme a Speciális Olimpia Téli Világjátékokon, Schladmingban. Az alpesi síző Csernai Tibor szuper óriás-műlesiklásban, a férfiak középhaladó kategóriájában szerezte meg a győzelmet.
Szombaton zuhogó esőben rendezték meg az ünnepélyes megnyitót. Ennek ellenére is több ezer érdeklődő figyelte a csapatok felvonulását, a színpadi műsort, majd a láng fellobbanását a schladmingi sípálya tövében.
Fotó: Szántó György
Fotó: Szántó György
Timothy Shriver, a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség elnöke, köszöntőjében jókedvre és a becsületes sportolásra buzdította a versenyzőket, akik 105 országból érkeztek. Az 51 fős magyar csapat Hong Kong után és Izland előtt vonult be az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, Hunyady Emese felvezetésével.
Fotó: Szántó György
Fotó: Szántó György
Az alpesi síző Csernai Tibor szuper óriás-műlesiklásban, a férfiak középhaladó (M08-as) kategóriájában szerezte meg a győzelmet. A második helyezett svájcinál 8 másodperccel jobb időt ért el. A kömlődi fiatalember elmondta, hogy Molnár Sándor szakágvezető javaslatára végig a biztonságra törekedett és arra, hogy hiba nélkül teljesítse a pályát. Tibi 26 éves lesz áprilisban, 4 éve tanult meg síelni.
Fotó: Szántó György
Fotó: Szántó György
Kiegyensúlyozott teljesítményre képes, amelyet ezúttal is hibátlanul bemutatott. Kiváló versenyző típus, hiszen téthelyzetekben javul a teljesítőképessége és még a zuhogó eső sem zavarta most teljesítményét. A családja, egyesülete is támogatja a sportolásban. Édesapja az egyik fő szurkolója, aki a schladmingi versenyen is drukkolt neki és várta őt a célban. Tibi élete legnagyobb élményének tartja ezt a győzelmet.

Az aranyérem mellett két pontszerző helyezésünk is született a sípályán. Árok Csaba a haladók mezőnyében, míg Szanyi Petra a nők középhaladó kategóriájában lett egyaránt negyedik. Sízőink Eplényben és osztrák edzőtáborokban készültek fel a téli olimpia küzdelmeire. A sípályán tiszteletét tette két olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó: Hunyady Emese és a kanadai Catriona LeMay Doan is. Az ünnepélyes megnyitó után néhány órával kiderült, hogy az időjárási körülmények miatt Ramsauban törlik a hófutók számára a vasárnapi selejtezőket.
Fotó: Szántó György
Fotó: Szántó György
Az SO Téli Világjátékok versenyei március 24-ig tartanak. A 33 magyar versenyző 5 sportágban: alpesi síben, hófutásban, műkorcsolyában, gyorskorcsolyában és padlóhokiban indul.

A speciális olimpikonok szereplése nyomon követhető az elektronikus és az írott sajtóban a következő helyeken:
msosz.hu, fb.com/specialolympicshungary, M4 Sport, M1 Hírcsatorna, Kossuth Rádió/Sportvilág, lokal.hu,mindenamisport.hu, Sportmenu.net, nso.hu

Forrás: specialolympics.hu, Fotó: Szántó György
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
TUI BLUE Schladming csillagcsillagcsillag
A schladmingi régió első "felnőttszállodája" karnyújtásnyira található a Planaira vezető kabinos lift alsó állomásától. Az épület tetején egy szauna található, páratlan kilátással a környékbeli hegyekre.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Alpenchalets Reiteralm
120 m2-es wellness faházak maximum 10 fő részére közvetlenül Reiteralm sípályáinál, a Schladming 4 hegy sípálya rendszerében. Minden ház 4 db hálószobával, nagy nappalival, több fürdőszobával és egyedi wellness szolgáltatásokkal kényezteti vendégeit.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Pension Tilly csillagcsillagcsillag
Családi vállalkozásként működő panzió 1-4 fős szobákkal, az Enns folyó völgyében, Tauplitz és a Schladming Sírégió között kb. félúton. Szolgáltatásai: ingyenes szauna, ingyenes Wifi, nyáron kerti medence, masszázs, kozmetika, lőtér, stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE